Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám - Palayret, Jean-Marie–Sipos András: Magánszféra és államrezon – versus átláthatóság és demokratikus legitimáció: evolúció és revolúció az EU-intézmények dokumentumainak hozzáférhetősége terén / 19–27. o.

tényező a Közösséget felváltó Európai Unió által Maastricht (1993 novembere) óta kifejlesztett önálló szabályozás, amely nagy súlyt helyez az európai állampolgárságra vonatkozó rendelkezésekből fakadó új dimenziókra, és az intézmények átláthatóságára. /. Az empirizmus jegyében alakuló jogi keretek Jogi szempontból az EU történeti levéltárai kétféle tradíció metszéspontján helyezhetők el: a nemzetközi szervezetekén és tagállamokén. Charles Kecskeméti így határozta meg a nemzetközi szervezetek levéltárainak jogviszonyait: „Valamennyi intézmény örökös tulajdonjoggal bír a saját levéltári anyaga felett, megszűnése esetén pedig átadja azt annak a szervezetnek, amely a funkcióit átveszi. [...] A kormányközi szervezetek és a székhelyet biztosító országok kormányai között megkötött egyezmények minden esetben rögzítik, hogy a levéltári anyag az adott szervezet tulajdonát képezi és sérthetetlen."

1 Adottak tehát azok a jogelvek és jogi eszközök, amelyek alkalmasak az EU mint nemzetközi szervezet levéltári anyaga integritásának és bizalmi jellegének megőrzésére, a székhelyet biztosító ország pedig köteles megvédeni az anyag integritását bármely esetleges, harmadik fél által elkövetett erőszakos cselekménnyel szemben. A nemzetközi szervezetek függetlenségének szigorú biztosítása levéltári anyaguk tekintetében maga után vonja, hogy a Közösség levéltárai, a többi nemzetközi szervezetéhez hasonlóan, nincsenek alávetve semmiféle ellenőrzésnek a nemzeti levéltárak vagy egyéb külső levéltári irányító szervek részéről, ugyanakkor nem részesei az egyes országok levéltári törvényei által nyújtott védelemnek és nem tárgyai egyéb szabályozásnak sem. Ellenkezőleg, hosszú ideig sem elvek, sem gyakorlati eszközök nem álltak rendelkezésre ahhoz, hogy ezeket a szerveket bárki rászorítsa levéltári anyagaik rendezésére, konzerválására és hozzáférhetővé tételére. Az első jogforrások, amelyekre ebben a tekintetben utalhatunk, az Egyesült Nemzetek Szövetsége adminisztratív koordinációs bizottságának 1984. és 1989. évi határozatai, amelyek valamennyi ügynökség számára ajánlásként szolgálnak az „intézmény emlékezetének" megőrzésére és levéltári szolgálat felállítására azoknak a határozatoknak a szellemében, amelyeket a Nemzetközi Levéltári Tanács (ICA/CIA) Nemzetközi Szervezetek Levéltárai szekciója 1976. évi megalakulása óta hozott. Emellett idézhetjük az 1996-ban Pekingben megrendezett XIII. Nemzetközi Levéltári Kongresszus határozatainak 5. pontját, amely kimondta: „A XIII. Nemzetközi Levéltári Kongresszus, miközben üdvözli az együttműködésre irányuló eddigi erőfeszítéseket, javasolja a Nemzetközi Levéltári Tanácsnak, deklarálja, hogy fokozott figyelmet kell fordítani a kormányközi és nemkormányzati nemzetközi szervezetek levéltáraira, amelyek alapvető fontosságúak abból a szempontból, hogy a 20. sz. második felének világa értelmezhető legyen. Kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a dokumentumok rendezésének és hozzáférhetővé tételének, továbbá erősíteni kell a kooperáció szálait kiváltképp a Nemzetközi Kapcsolatok Történetének Bizottságával annak érdekében, hogy a nemzetközi KECSKEMÉTI, CHARLES: Towards an Archivál Policicy in Major Intergovernmental Systems. International Congress of Historical Sciences, Madrid, 1990. 20