Levéltári Szemle, 52. (2002)
Levéltári Szemle, 52. (2002) 3. szám - Aradi Gábor: A San Remo-i tárgyalások magyarországi előkészülete / 24–38. o.
A második megoldás esetében a kérdéses erdőterületet a román állam vagy örök áron eladná a részvénytársaságnak, vagy megtartaná annak tulajdonjogát, csupán a kitermelési jogot kiárusítva. Az előterjesztő véleménye szerint a román fél számára a utolsó variáció volna a legkedvezőbb. így belpolitikai szempontból is könnyebb helyzetbe kerülhetne a román kormány, mert megnyugtathatná a román közvéleményt, azzal hogy kisajátított területeket nem adott vissza a magyaroknak, és bizonyíthatná azt, hogy nem adta fel elvi álláspontját, azaz állami eszközöket nem használ a kifizetések fedezésére, sőt még anyagi előnyöket is élvezhetne. Ráadásul — mivel az 1918 előtti Romániában végrehajtott földreform alatt erdőségeket nem sajátítottak ki — az óromániai (regáti) birtokosok sem követelhetnének kártérítést. Fenti indokok alapján Szterényi tehát ezt a variációt tartotta a legelfogadhatóbb kompromisszumos javaslatnak. Ezért javasolta, hogy a tervet — erdészeti és pénzügyi szakértők bevonásával — részletesebben dolgozzák ki. Azt is megemlítette, hogy ehhez a munkához segítséget nyújthat egy precedensértékű csehszlovákiai eset, amelyre gróf Schönborn-Buckheim Károly uradalmának kisajátítása alkalmával került sor. Ennek során a csehszlovák kormány a 115 000 hektárnyi területből 30 000 hektárt minden ellenszolgáltatás nélkül állami tulajdonba vett, a fennmaradt részt pedig 40 évre egy általa létesített részvénytársaság kezelésébe adta korlátlan kihasználási joggal. Később a nemzetközivé bővült társaság a vételár egy részét kifizette a tulajdonosnak, a visszamaradt rész fizetését pedig éves részletekben vállalta. Szterényi ezt követően — tovább elemezve ennek a kárpótlási módozatnak a lehetőségeit — arra is felhívta a figyelmet, hogy ez esetben az egyéni alapon történő kártalanítás többek között az alábbi három ok miatt is megvalósíthatatlan: • az igénylők egy részének nem volt erdeje • volt olyan erdöbirtok, amely erdő kihasználásra nem volt alkalmas • voltak olyan erdőterületek, amelyeket a tulajdonosok nem az államnak, hanem községeknek adtak el Szterényi szerint ezért mind a kártalanítás alapjául szolgáló terület, mind az érte követelt kártalanítási összeg egy egységnek tekintendő, a kapott összeget pedig az igénylők között külön törvény alapján kell a kormánynak felosztani. A kártérítésre vonatkozó törvény kibocsátására pedig azért is szükség volna, mert csak így biztosítható, hogy ezután magyar állampolgár vagy vállalat a román állammal szemben, a román földreform miatt ne támaszthasson jogigényt. A megoldási javaslatban már szóba került a magyar kártérítési igények esetleges elfogadása esetén a fizetési mód kérdése is. Az előterjesztő a továbbiakban ebből a szempontból vizsgálta lehetőségeket. Meglátása szerint amennyiben a román fél hajlandó kártérítést fizetni, Magyarország köteles lenne a Románia által kibocsátott kötvényeket is elfogadni. Ezt nem utasíthatja vissza, mert erre alapot teremtett a román államnak saját földreformtörvénye. A magyar fél azonban követelheti, hogy a számítási érték az aranylejnek megfelelő papírlej lehet csak. (Felmerült, hogy Románia törlesztéses kölcsönt is felvehet a törlesztésre, bár Szterényi szerint ennek igen kicsi a valószínűsége.) A másik lehetséges fizetési mód a jóvátételhez kötődött. Minthogy Románia már több alkalommal felajánlotta a jóvátételi követelését erre a célra, egyértelmű volt adott esetben Magyarország ettől sem zárkózhat el. Szterényi azonban kiemelte, hogy ez 31
