Levéltári Szemle, 52. (2002)
Levéltári Szemle, 52. (2002) 3. szám - Aradi Gábor: A San Remo-i tárgyalások magyarországi előkészülete / 24–38. o.
Előterjesztésének négy témaköre volt, amelyek közül egyértelműen az első és a negyedik határolható el, a két másik fogalomkörét tekintve időnként összefonódott az előterjesztésben. A témakörök az alábbiak voltak: • tájékoztatás • véleménykérés az eljárásokról és a javaslatokról • elvi kérdések meghatározása és felhatalmazás kérése • javaslat a tárgyalások adminisztratív kérdéseiről. Az első témakörben az előadó a Nemzetek Szövetségének 1928 szeptemberi döntésével foglalkozott. A fent már vázolt helyzetelemzésen túl arról is szólt, hogy Magyarország részéről milyen nehézségei vannak a gyakorlati megoldásnak. Kifejtette, hogy az Erdélyben a román földreform (1921. július 30.) óta 1928 őszéig eltelt idő következtében nem állapítható meg pontosan a kártalanítás alapjául szolgáló földterület. A rendelkezésre álló adatok alapján, az előterjesztéshez szükséges számítások szerint 677 109 kat. hold az összterület nagysága, de ebben olyan birtokok is vannak, amelyeket meghagytak a korábbi telektulajdonosok kezén. Szterényi szerint gondot jelentett a föld értékének meghatározása is, mert a fenti mennyiségből csak 448 000 kat. holdra nézve rendelkeztek a művelési ágra vonatkozó adatokkal. Sőt, ezen egyes művelési ágakon belül is lehettek a kimutatások összeállítói számára ismeretlen értékkülönbségek. Pl. erdős területen nem ismerték pontosan a faállomány korát, fajta megoszlását. Mindent összevetve a bizottság 618 000 kat. holdat írt össze, a következő művelési ág megosztással: művelési ág kat. hold % Szántó 186 160 30,12 Kert 2658 0,43 Rét 21941 0,16 Szőlő 989 0,16 Erdő 311626 50,42 Nádas 494 0,08 Földadómentes 21941 3,55 Összesen 618 000 100 Ennek a mennyiségnek az értékét különböző viszonyításon alapuló számítások után 300 millió aranykoronában határozták meg. 15 Az erdők egy részét kihagyták a számításból az előbb már említett értékingadozások miatt. Más helyen az előterjesztésben arra is kitért az előadó, hogy az erdőt magába 15 A táblázatban szereplő mennyiség pontos értékéhez (az erdőket figyelmen kívül hagyva): 201 686 400 aranykoronához hozzá kellett még számolni a gróf Károlyi Lajos-féle hitbizományt, amelyben az erdők értéke is benne foglaltatott. 28