Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 2. szám - MÉRLEG - Hermann István: Tiszapüspöki oklevelek, 1261–1703 / 65–75. o.

jegyzethez tartozó főszövegben a következő olvasható: "Kiadatott a kiváló férfiú, Pál a gyulafehérvári [Albensis] egyház választott mesterének a keze által ..." Az eredetiben "Dátum per manus discreti viri magistri Pauli Albensis ecclesie electi ...", ennek pedig helyes fordítása a következő: "Kelt a kiváló férfiú, Pál mester, a fehérvári egyház választott (prépostja) keze által."

8 Az electi szó tehát — amint egyébként a 7. jegyzetben idézettekből is kiderül — önmagában jelenti a választott prépostot, és nem a magister, mester szóra vonatkozik. Másrészt az ecclesia Albensis szókapcsolat ebben az esetben, és az esetek túlnyomó többségében a székesfehérvári egyházat és nem a gyulafehén'áh egyházat jelöli. Gyulafehérvár latin megfelelője általában Álba Jule^ Álba Transsilvana volt.

9 A közlés utáni magyarázó szövegben az oklevéllel kapcsolatban négy évszámot talál az olvasó. Először is az oklevél keltét, 1261. szeptember 9-ét. A magyarázatból kiderül, hogy az oklevél nem eredeti, mert az elveszett a tatárjárás idején (ami 124142-ben volt), hanem "az 1248. évi új adományozási oklevél — amely szintén elveszett — 1629. május 15-én kelt harmadik, hiteles átirata" (12. p.). Ezenkívül a szerző közli, hogy az oklevél hátoldalán található felirat szerint ez V. István 1271. évi kiváltságlevele, amely magában foglalja IV. Béla oklevelét. Az, hogy az oklevél nem eredeti, világos. Viszont egy 1261-ben kiadott oklevél nem semmisülhetett meg 1241— 42-ben, a tatárjárás idején. Itt az oklevél szövegéből megismert információk keverednek össze, tudniillik az, hogy az 1261. évi oklevél kiadására azért volt szükség, mert a tatárjárás idején az egri püspökség birtokaira vonatkozó oklevelek elpusztultak. Ugyanez vonatkozik az 1248. évi oklevélre is. Volt tehát egy korábbi birtokösszeíró oklevél, ami még 1261 előtt elpusztult, hiszen emiatt adta ki IV. Béla az épp tárgyalt oklevelet. (Erre az 1261. évi oklevélben semmiféle utalás nincs, kár, hogy a szerző nem nevezi meg a forrását, ahonnan az 1248. évi oklevél létét vette.) Most már csak két ismeretlen szám maradt, 1271 és 1629. Ezekről azt lehet elmondani, hogy az 1261. évi oklevélben foglaltakat megerősítette V. István király 1271-ben, és ezzel együtt szó szerint átírta az oklevelet. Ezt az 1271-ben kelt oklevelet írták át aztán 1629-ben. és a kötet szerzője ezt olvasta. Kérdésem csupán az, hogy nem lett volna-e egyszerűbb pusztán annyit írni az oklevél fennmaradásáról, hogy fennmaradt valakinek — ez sajnos nem derül ki a szövegből — az 1629. május 15-én kelt átiratában. Ez rövid, lényegre törő, mindenki számára érthető megfogalmazás lett volna. Utolsó, ide vonatkozó kérdésemet már alig-alig merem feltenni. Miért egy kora újkori másolatot használt a szerző, amikor fennmaradt V. István király 1271-ben kelt átirata, amelynek szövege és annak fordítása a közelmúltban jelent meg? (lásd 8. jegyzet) Még egy apró, technikai jellegű megjegyzés kívánkozik az első oklevélről szóló mondandóm végére. Mivel a kötet végén (a 106. oldalon) megtalálható a rövidítések feloldása, felesleges az első előfordulásnál kiírni a hivatkozásokat teljesen, ily módon: ViceCancellarius" A királyi alkancellári tisztség és a székesfehérvári prépostok közötti kapcsolatra 1.: ÉRSZEGI GÉZA: Oklevéltan. A történelem segédtudományai. Szerk.: KÁLLAY ISTVÁN. Bp., 1986. 12-28, idézett rész: 24. 8 Az oklevél latin nyelvű közlése és magyar fordítása megtalálható: KONDORNÉ LÁTKÓCZKI E.: i. m. 23-29. (9. szám) Pl. egy kortárs, 1265. évi oklevélben "Nos capitulum Albensis ecclesie beati Mychaelis Transsilvane ..." JAKÓ ZSIGMOND-MANOLESCU, RADU: A latin írás története. Bp., 1987. 3/A. 71