Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 2. szám - MÉRLEG - Hermann István: Tiszapüspöki oklevelek, 1261–1703 / 65–75. o.

kitételük. További zavaró tényező, hogy a szerző a szövegközti szögletes zárójelet két különböző betoldás jelölésére használja. A fent említett mellett így jelzi az általa eszközölt magyarázó jegyzeteket is. Emiatt fennáll annak a veszélye, hogy a latinul nem értő, és ezért az ismeretlen latin nyelvű szövegtől visszariadó olvasó a hasznos és értelmezést megkönnyítő magyarázó megjegyzéseket is átugorja. Az általános megjegyzések megtétele után vegyünk szemügyre alaposabban néhány oklevelet. Kezdjük rögtön az elején! Az 1, oklevélben IV. Béla király megerősíti az egri püspökséget Püspöki birtokában, kelt 1261. szeptember 9-én. A terjedelmes oklevélből csak a Tiszapüspökire, valamint néhány korabeli Szolnok megyei községre vonatkozó részek kerültek közlésre. Terjedelmi korlátokkal azonban nem tartom indokolliatónak, hogy teljes egészében kimaradt az oklevél bevezető része (intitulatio, inscriptio, salutatio). Az arenga valóban túlságosan hosszú, és egy részében teljesen általános — és ez joggal nem került be a kötetbe —, de második fele speciálisan az egri püspökség történetére vonatkozik, és emiatt megfontolásra érdemes, vajon nem kellett volna-e ezt közölni. Ebből megtudhatták volna az olvasók, hogy a birtokok jelentős részét még Szent István és Szent László királyok adományozták az egri püspökségnek, és a békés birtoklás csupán a tatárjárás idején szakadt meg, amikor is a tatár csapatok feldúlták a püspökséget, megsemmisítve a püspökség levéltárával együtt az adományozásokról szóló okleveleket is. Ezért került sor a birtokok és jogok újbóli írásba foglalására. Minderre található utalás a forrásközlés utáni magyarázatban, de talán szerencsésebb lenne ennek elbeszélését magára a forrásra bízni, ha már abban a helyzetben vagyunk, hogy erre lehetőség van. Kihagyta a szerző az oklevél azon részét is. amelyben "az összes falubirtokra vonatkozó kötelezettségek és szabadságjogok (mentességek)" (11. p. 5. jegyzet) kerülnek felsorolásra. Ez még a szerző véleménye szerint is igen érdekes (uo.), nem értem tehát, hogy miért maradtak ki e Tiszapüspöki korabeli lakosságának életét is nagyban befolyásoló cikkelyek a dokumentumból. Ali. oldal 3. jegyzet megjegyzésének ("A szövegből lehet arra is következtetni, hogy nem egész Tiszapüspöki volt az egri püspöké, hanem csak a vizei és annak «gyümölcsei».") ellent kell mondanom. Az oklevél szövegéből épp az derül ki, hogy Tiszapüspöki, azaz maga a falu (!) volt az egri püspökség birtoka több halastóval és halfogó rekesszel együtt. A 12. oldal 6. jegyzet szerint "Pál mester mint királyi kancellár adhatta ki az oklevelet.'' A jegyzet készítője feltehetően arra gondolt, hogy Pál mester készíttette el az oklevelet, ő volt felelős annak kiállításáért Az oklevél kiadója azonban — történészilevéltárosi szóhasználattal élve — IV. Béla magyar király volt. Az oklevelek kiadójának ugyanis azt nevezzük, akinek neve az oklevél intitulatiójában szerepel mint az oklevél elkészítését, "kiadását" elrendelő személy. Egy másik észrevétel, hogy Pál mester nem királyi kancellár volt, hanem királyi alkancellár, mint az több korabeli oklevélből is kiderül.

7 Itt kell felhívnom a figyelmet egy fordítási pontatlanságra is. A fenti 7 Pl. Árpádkori új okmánytár III. Közzéteszi: WENZEL GUSZTÁV. Pest, 1862. 26-27. (20. szám) a székesfehérvári káptalan 1262-ben kelt bizonyságlevelének méltóságsorában "Magistro Paiilo Ecclesie nostre Electo aule Regié Vice-Cancellario", illetve Uo. XI.. 519-521. (363. szám) maga Pál ad ki oklevelet ugyancsak 1262-ben mint kiküldött bíró "Nos Magister Paulus Electus Ecclesie Albensis, aule domini Regis 70