Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 2. szám - MÉRLEG - Hermann István: Tiszapüspöki oklevelek, 1261–1703 / 65–75. o.

nagyon hosszú — bár, mint láttuk, ugyanolyan érdekes — oklevelet. Azt pedig végképp nem lehet elvárni, hogy az olvasó minderre maga jöjjön rá, hiszen azért vagyunk mi, történelemmel hivatásszerűen foglalkozók, akik az érdeklődők kezébe adjuk a már érthetővé és élvezhetővé tett iratokat. Egy utalás, magyarázat, leszármazási tábla bőségesen elegendő lett volna. Hogy hosszú fejtegetésem végén visszakanyarodjak a kötet általam épp tárgyalt Bevezetéséhez, a leszármazási táblákat, magyarázatokat legjobb lett volna csokorba szedve itt. egy helyen közölni, és a megfelelő helyen csak utalni rájuk. A Bevezetőben a továbbiakban nagyon érdekes és fontos részek következnek. A szerző felsorolja azokat a településeket, amelyekkel Tiszapüspöki egy birtoktestet alkotott, számba veszi azokat az időszakokat, amikor a falu elnéptelenedett, és azok okaira is kitér. Bepillantást nyújt a településről írott helytörténeti irodalomba is, majd ezek után értékeli a közölt forrásokat. Nyomban szembetűnik az olvasónak, hogy a szerző immár több évtizede kutat helyi és országos levéltárakban megyéje, és azon belül Tiszapüspöki múltját feltáró források után. Megdöbbentő az a forrásbeli szegénység, amelyek között a szerző végezte, és végzi mind a mai napig kitartó kutatómunkáját. Egy rövid észrevételt azonban itt is szeretnék tenni. Nem világos számomra a szerző ama megjegyzése, miszerint "az 1573. március 9-én kelt (16. számú) iratot a történelmi Magyarország ma ismert legrégebbi [kiemelés tőlem — H. I.] (1570-1573 között zajlott) peranyagából emeltük ki..." (9. p.). Nem tudom, mire gondolhatott, hiszen a jog, a pereskedés, amióta az emberiségnek írott történelme van, bizonyítottan hozzátartozott az emberi közösségek életéhez, és nem volt ez másként Magyarországon sem. De hosszas magyarázkodás, példák citálása helyett legyen elég csupán egy közismert kortárs — egyébként néhány évvel korábban kezdődött — perre, az úgynevezett Telegdi-perre utalnom.

6 A Bevezetés után térjünk rá a közölt forrásokra! Már ejtettem szót arról, hogy a szerző az oklevelek többségéből részleteket közöl. Ez érthető, hiszen némely oklevél teljes közlése terjedelme miatt, másoké a kötet szempontjából kevésbé érdekes tartalmuk miatt mellőzhető. Érdemes lett volna azonban a kihagyott részekről rövid tartalmi kivonatot közölni. A kihagyott sorok, oldalak számának feltüntetésével szemben ez ugyanis valódi információt hordozott volna az olvasó számára. Fontos lett volna az adott forrás kiadásainak, az azokról készült regesztáknak a felsorolása is pontos bibliográfiai adatokkal. (Ha nem is az összes kiadást, de legalább a legújabb vagy legjobb kiadást mindenképpen fel kellett volna tüntetni.) így például könnyen visszakereshetővé váltak volna a közlésből kihagyott részek, valamint a fordítás következtében felmerülő esetleges értelmi nehézségeket is jóval egyszerűbben tudta volna ellenőrizni az érdeklődő. Az iratok tartalmának megértését nehezítik a szövegközben, szögletes zárójelben lévő, eredeti oklevélből származó latin nyelvű szavak, amelyek a szerző fordítását támasztják alá, illetve a magyar szavak eredeti helyesírású alakjai, amelyek tájékoztató célzattal kerültek a fordítás szövegébe. Ezek szükséges kellékei egy tudományos kiadásnak, amennyiben abban a forrásokról csak regesztákat közölnek, egy laikusok számára készült forráskiadásban viszont felesleges a 6 BLAZOVICH LÁSZLÓ-GÉCZI LAJOS: A Telegdiekpere 1568-1572. Szeged, 1995. (Dél-alföldi Évszázadok. 6.) 69