Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - Bilkei Irén: A zalai köznemesség tárgyi kultúrája, életmódja a 16. századi hiteleshelyi oklevelek alapján / 10–22. o.

A hatalmaskodás (potentia) a feudális magyar jogban az erőhatalom jogellenes megnyilvánulását jelentette. Ide számítottak majdnem minden erőszaktétellel megvalósult bűncselekményt, a rabláson és útonálláson kívül. Közös jellemzőjük, hogy elkövetőik általában nemesemberek voltak, pontosabban familiárisaik, szolgáik vagy jobbágyaik valósították meg az uruk által kezdeményezett erőszakoskodást. A hatalmaskodót jóvátételre kötelezték, súlyosabb esetben fej- és jószágvesztéssel sújtották, az előbbit azonban megválthatta. A nemesek személyi és vagyoni jogait sértő cselekményeket „nagyobb hatalmaskodásának nevezték (1486:15. te). Ide tartozott a nemesek házainak megtámadása, nemesi birtokok elfoglalása, nemesek törvényes ok nélküli letartóztatása, nemesek bántalmazása vagy megölése, kivéve a szándékos emberölést.

12 A Mohács körüli zavaros idők kedveztek a hatalmaskodásoknak, különösen a kettős királyválasztás korában öltött óriási méreteket az anarchia. A korszak törvényhozása újra és újra megújította a hatalmaskodók elleni jogszabályokat (1522:55. te, 1527:5. te, 1536:14. te, 1537:23. te stb.). Biztosan nemcsak a zalai hiteleshelyek korabeli oklevelei tükrözik az erőszak elharapózásának azt az állapotát, amely jelen dolgozat témájához az írásos forrásanyagot adta. A hatalmaskodás célja elsősorban a zsákmányszerzés volt, az élelmiszerek, gabona és az értékes ruhadarabok, ékszerek, fémedények, fegyverek és készpénz elrablásával. További cél lehetett a termelés akadályozása a munkaeszközök elrablásával, kerti növények tönkretételével, mint pl. 1546-ban egy pölöskefői jobbágy kertjében Hosszútóti Imre és János familiárisai feldúlták a káposztáskertet (caules in orto plantatas). Sok esetben semmilyen „racionális" okát nem lehet találni az elkövetett hatalmaskodásnak, talán a rokonok vagy szomszédok közötti személyes bosszúállásról vagy megfélemlítésről lehet szó. Jelen dolgozat keretei nem engedik meg ezek részletes elemzését — nem tartoznak a tárgyi kultúra körébe — csak néhány példa illusztrációként. 1542-ben Háshágyi Ferenc panaszt tett János, Balázs és Imre nevű rokonai ellen, akik az ő felsősöjtöri nemesi kúriájába törtek be, elvitték az ingóságait, officiálisát és gyermeke dajkáját megverték, kislánya pedig rémületében nehézkórt kapott (morbus caducus). 1541-ben és 1542-ben pedig a nagyhatalmú Alsólendvai Bánffy testvérek, Zala megye főispánjai amikor megyegyűlési tartottak Kehidán, feldúlatták Háshágyi Dénes özvegyének a kúriáját, szénát, szalmát raboltak, kivágtak és eltüzeltek 40 termő gyümölcsfát. Van arra is példa, hogy a hatalmaskodásnak a rabláson túl is tragikus következményei lettek: 1544-ben Nádasdy Tamás kanizsai fegyveresei rátámadtak Bercsini Ember Mihály keresztúri birtokára és kirabolták. Felesége, Doroszlai Katalin az ijedtségtői elvetélt (fetum, quem in utero habuisset, amisisset). A továbbiakban a hatalmaskodási oklevelekből megismert ingóságokat kísérelem meg vizsgálat alá vonni, kiegészítve a más jogi eseményekről szóló oklevelek, valamint összevetve a régészeti anyagból nyert adatokkal. Természetesen nem minden tárgycsoportot lehet régészeti adatokkal összevetni, hiszen a szerves anyagok nem őrződtek meg, csak különleges körülmények között, pl. ruhadarabok 16. századi 12 BÉLI GÁBOR: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Bp.-Pécs, 1999. 214-217. 12