Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 1. szám - KILÁTÓ - Kőrösmezei András–Németh István–Tuza Csilla: Az informatika alkalmazása a németországi levéltárakban: Egy tanulmányút szakmai tanulságai / 55–59. o.

AZ INFORMATIKA ALKALMAZÁSA A NÉMETORSZÁGI LEVÉLTÁRAKBAN — EGY TANULMÁNYÚT SZAKMAI TANULSÁGAI Az elmúlt év októberében a Magyar Országos Levéltár és a Bundesarchiv közötti együttműködés keretében, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának anyagi támogatásával kéthetes tanulmányúton vettünk részt Németországban. A tanulmányút elsődleges célja a német levéltárakban használt informatikai rendszereknek, az informatika levéltári alkalmazásának megismerése volt. Mint az közismert, az informatika a 20. század végétől mindennapi életünk szerves részévé vált. Láthatóan, vagy számunkra észrevétlenül, de a gyors informatikai rendszerek alkalmazása életünk szinte minden területére belépett, a számítógépek és az internet használata immáron hétköznapivá vált. A levéltáraknak éppen emiatt új módszereket, új területeket kellett (és még mindig: kell!) alkalmaznia ahhoz, hogy az információra éhes, és az információ gyors áramlásához egyre inkább hozzászokó, vagy azt már természetesnek vevő társadalmi igényeknek eleget tehessünk. Miután az informatika ilyen hétköznapivá, mindennapossá vált, a levéltáros „társadalomnak" szintúgy be kell látnia, hogy jelen körülmények között nincs választási lehetősége: vajon alkalmazza-e az informatikát, avagy sem? Ténykérdés, hogy egy' olyan intézmény, amelynek létrejöttétől kezdve elsődleges feladata, hogy információt szolgáltasson az állam, illetve az — akadémiai szintű, vagy önjelölt történészként kutató, autodidakta módon képzett — állampolgárok számára, nem utasíthatja el azokat a módszereket, amelyek segítségével a társadalom által rá rótt feladatoknak a kor szintjén eleget tud tenni. (Ha áttekintjük a magyarországi levéltárügy eddigi fejlődését, egyébként is azt figyelhetjük meg, hogy a levéltárak az idő előrehaladtával eddig is mindinkább arra törekedtek, hogy levéltári anyagukat, történeti és államigazgatási szempontból fontos dokumentumaikat a felhasználók mind szélesebb köre használhassa hatékonyabban. Ember Győző, a Magyar Országos Levéltár egykori főigazgatója nem véletlenül erőltette azoknak a nemzetközileg is elismert szinten elkészített repertóriumoknak és igazgatástörténeti monográfiáknak — sőt, a Diplomatikai Gyűjtemény esetében: számítógépes alkalmazásoknak — a munkálatait, amelyek a korábbiaknál mélyebb szinten tájékoztatják a kutatókat, és teszik mind könnyebbé a levéltárosok életét is.) Az informatikai „forradalom" az információk áramlását könnyeddé, gyorssá és világméretűvé tette, így a hírek, információk értékét korábbi fontosságánál is magasabbra helyezte. A levéltárak a világtörténelemben mindig is olyan hatalmas „adatbankok" voltak, amelyeknek feladata az ott tárolt iratok megőrzése, és (meghatározott keretek között) kiszolgáltatása volt. A modernkori levéltáraknak tehát kötelességükké vált ezeket az adatokat oly módon eljuttatni megbízóik (vagyis az állam, az állampolgár) számára, ahogy arra a kor technikai színvonalán képesek. Ha a levéltár ezt nem hajtja végre: nem tesz eleget társadalmi feladatainak. A társadalom-állam pedig nem fogja egy ilyen intézményét-alkotóelemét támogatni... Németországi tanulmányutunk során alkalmunk volt arra, hogy ezzel a ténnyel szembesüljünk. A német levéltárak közel egy évtizede felismerték, hogy levéltári anyagukat az informatika alkalmazásával kell a társadalom számára hozzáférhetővé tenni. A levéltárak — éppen úgy, mint hazánkban — állami és kulturális feladatokat egyaránt ellátnak, és elsősorban állami feladataiknak csak oly módon képesek eleget tenni, ha az államigazgatásban mind intenzívebben használt technológiákat átveszik, rendszerüket 55