Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. szám - MÉRLEG - Szávai Ferenc: Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században. Debrecen, 1998 / 66–71. o.

Dinnyés-kormány nemzetiségpolitikájának lényeges vonása volt, hogy — mindenekelőtt a délszláv nemzetiség vonatkozásában — gondoskodni kívánt a nemzetiségek demokratikus erőinek parlamenti képviseletéről. A pártállami nemzetiségpolitika első megnyilvánulása volt a romló jugoszláv viszony miatt a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének megbélyegzése. A Magyarországi Szlovákok Szövetsége egészen más okból oszlott fel és alakult újjá, ugyanis a szervezet vezetői a lakosságcsere folytán elhagyták az országot. Az 1949 január elején lebonyolított népszámlálás alkalmával — a románok kivételével — a nemzetiségek nem merték megvallani anyanyelvüket sem. Az 1949 augusztusi alkotmány kimondta az ország területén élő minden nemzetiség számára az anyanyelvi oktatás és nemzeti kultúra biztosítását. A németekkel szembeni diszkrimináció fokozatos megszűnésében különösen fontos lépés volt az 1950. március 25-i minisztertanácsi rendelet, amely szerint a magyarországi német nemzetiséget korlátozó rendelkezések érvényüket vesztették. Sztálin halála utat nyitott a nemzetiség politika módosulása felé, Nagy Imre kormánya idején délszlávok tömegei szabadultak ki az internáló táborokból, valamint több száz német is. Hegedűs András kormánya alatt felmerült egy olyan terv, hogy Nemzetiségi Szövetségek Központja néven össze kellene vonni a négy nemzetiségi szövetséget. A tervet a pártpolitikai bizottsága nem hagyta jóvá. Az 1956. évi forradalomhoz a magyarországi nemzetiségek általában tartózkodóan viszonyultak. A németek óvakodtak az aktivizálódástól, a szlovákok — akik jobbára már elmagyarosodtak —, megszüntették a szlovák nyelv oktatását, a délszlávok kiáltványban fogalmazták meg, hogy üldöztetésükért jóvátételt, illetve a nemzetiségi mozgalom élére demokratikus vezetőséget akarnak. Münnich Ferenc kormánya idején a nemzetiségi szövetségeket a Hazafias Népfronthoz csatlakoztatták. A nemzetiségi lakosság körében végzett munka középpontjába a szocialista világnézeti nevelés és tudatformálás került. Kádár János második kormánya idején kivették a nemzetiségi oktatásügyet a nemzetiségi osztály illetékességéből és a közoktatásügyhöz rendelték. Kállai Gyula kormánya idején továbbra is nagy hangsúlyt kapott a nemzetiség-politikában a nyugati fellazító politika elleni védekezés. Ilku Pál, a Fock Je«ó'-kormány művelődési minisztere Önkritikusan állapította meg, hogy hiba volt a nemzetiségi osztály megszüntetése minisztériumában (azt 1968. október 1-én állították vissza). 1969-ben a nemzetiségi szövetségek már kongresszus elnevezéssel tartották meg munkaértekezletüket és fogalmazták meg feladataikat. Az alapszabályzatuk újdonsága volt, hogy a kongresszus küldötteit a községek lakossága választással juttatta el az ötévente tartandó kongresszusra. A nemzetiségekhez való viszonyt a '70-es években két lényeges tényező befolyásolta a Szerző szerint, nevezetesen Leninnek a sztálini módszerekkel szembeni 1922-ből származó állásfoglalása — ami a '70-es évek közepén vált ismertté — az előzékenységről a nemzetiségekkel szemben. A másik az a híd-szerep, ami a szomszédos országokkal való viszonyt segíti elő. Ez utóbbi megfelelt a helsinki tárgyalások szellemének, aminek záróokmánya Magyarországot is kötelezte. 70