Levéltári Szemle, 51. (2001)
Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. szám - KILÁTÓ - Jobst Ágnes: Irattári forradalom és demokratikus átalakulás: A Nemzetközi Levéltári Tanács által az UNESCO megbízásából készített jelentés / 50–53. o.
nyújt lehetőséget az elkövetett bűnök megismerésére és jóvátételére, a társadalom lelki egészsége szempontjából jóvátehetetlen űrt eredményezett. Középutasnak is nevezhető megoldást választott Görögország, amely a diktatúrát követő években az elnyomó testületek dokumentációját adminisztratív feladatok elvégzésére, az amnesztia előkészítésére, nyugdíj megállapítására és a közélet megtisztítására vette igénybe, ezt követően azonban etikai okoktól vezérelve megsemmisíttette az archívumot. A bizottság jelentése szerint ez a megoldás azért nem kielégítő, mert az irattárak megsemmisítése nem ad alkalmat a visszaemlékezésre, ezáltal hosszú távon a demokrácia és a diktatúra időszaka közötti határvonal elmosódásához vezethet. Spanyolországban a politikai rendőrség irattárának megsemmisítését illetően úgyszintén hosszas viták folytak. A döntő lökést egy anekdotába illő fordulat adta. A madridi repülőtér biztonsági szolgálata már a Franco-diktatúra bukását követően feltartóztatott egy kommunista képviselőt, akit a rendőrségi nyilvántartás még titkos aktivistaként tartott számon. Az eset rávilágított arra, hogy a Franco-diktatúra rendőrségi nyilvántartásának megőrzése a rendszer átörökítésével volna egyenértékű. A tapasztalatok levonását követően megsemmisítették a rendőrség politikai tartalmú számítógépes nyilvántartását, fenntartották ellenben annak irattárát. Az iratanyag megőrzését az indokolta, hogy az inkvizíció levéltárához hasonlóan ezek a levéltárak az egyes emberek magántörténetét tartalmazzák, amelyekből a huszadik század történelmének nagyobb ívű áttekintése összegződik. A rezsim önmagáról kialakított képével ellentétben az archívumok iratanyaga a rendszer valódi természetét tükrözi. Mivel az emberek gondolataikat csak bizalmas körben merték közölni, sajátos módon éppen a lakosságot ellenőrző rendőrségi és felderítő szolgálatok levéltárai segítik a közelmúlt történészét, a történeti szociológust és a mentalitástörténet művelőit abban, hogy kutatott témájukhoz magánjellegű adalékokat gyűjtsenek. A harmadik és kétséget kizáróan legmegnyugtatóbb alternatíva az állambiztonsági levéltár megőrzése és az adott ország levéltári rendszerébe történő integrálása volt. A megoldás méltán dicsért sikeres példája a Stasi-levéltár esete, amelynek iratanyaga a közigazgatás népakaratot követő megtisztításának lehetőségét teremtette meg. A katarktikus megtisztulás érzése ily módon egy egészséges társadalom kibontakozásának alapjait vetette meg. A múlttal való sikeres szembenézésben feltehetően döntő szerepet játszott a második világháborút követő történeti tapasztalat emléke, amikor a szövetségesek kezére került náci levéltárak dokumentumai a nürnbergi per során a háborús bűnösök ellen bizonyíték gyanánt szolgáltak. Ezen alternatívával kapcsolatosan arról is szót kell ejtenünk, hogy azon belül két, egymástól meglehetősen eltérő megoldás adódik. Az egyik a nemzeti levéltári rendszeren belüli archivumokban, a másik kifejezetten erre a célra alapított intézményben helyezi el a politikai rendőrség irattárának anyagát. A német és portugál tapasztalatok a második megoldás preferálása mellett szólnak, ugyanis a nagy mérvű érdeklődés, a kérések és az igények magas száma mind a fenntartás anyagi költségei, mind pedig a személyi vetület tekintetében egy hagyományos levéltár konvencionális működését könnyen megbénítanák. Éppen ezért célszerű, ha egy külön e célra létrehozott intézmény vállalja magára az iratanyag feldolgozásának és az iratok kutathatóvá tételének felelősségét. Emellett a megoldás mellett szól az a tényező is, hogy a dokumentumok védelme 52
