Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. szám - KILÁTÓ - Jobst Ágnes: Irattári forradalom és demokratikus átalakulás: A Nemzetközi Levéltári Tanács által az UNESCO megbízásából készített jelentés / 50–53. o.

különleges biztonsági rendszabályokat igényel, az iratok által érintett személyek adatainak védelme nem különben a speciális jogi szabályozást szükségességét veti fel. A kérdőívek elemzése nyomán készült jelentés egyértelműen a levéltárak megőrzését javasolja. A iratok rendezése tekintetében az intézményi elv érvényesítését ajánlja. Mivel ehhez intézménytörténeti ismeretek szükségeltetnek, célszerűnek mutatkozik az érintett országra vonatkozóan az elnyomó szervezetek történetének mielőbbi feltárása. Az automatikus számítógépes feldolgozással szemben az intézményi elven alapuló feldolgozás mellett szól az az érv is, amely szerint az iratok keletkeztetését követő rend fenntartása feltehetően adekvát módon tükrözi az elnyomó rendszer szervezetét és annak logikáját. Az archívumok fenntartásának indokai a következők voltak: az irattárak egyaránt fontosak a kollektív emlékezet és a történeti kutatás számára; az embereknek az előző rendszerhez való érzelmi és tudati viszonyulása szemszögéből; továbbá a diktatúra törvénytelenségeit orvosoló jogi gyakorlat (rehabilitáció, jóvátétel, nyugdíj stb.) szempontjából. A legalapvetőbb közösségi jogok közé tartozik a politikai átalakuláshoz vezető út megválasztása, a választás szabadsága azonban az archívumok megőrzése nélkül valótlan volna. A nemzeteknek és a szűkebb közösségeknek egyaránt joguk van az igazság feltárását segítő írott emlékezet teljességéhez. A demokrácia megalapozott működése elképzelhetetlen a közélet megtisztítása és az emberi jogok ellen elkövetett bűnök felelőseinek azonosítása nélkül. A diktatúrák átélőinek pedig joguk van az információs önrendelkezéshez, vagyis a róluk összegyűjtött információk, valamint eltűnt hozzátartozóik sorsának megismeréséhez. ANTONIO GONZÁLEZ QUINTANA: Report prepared for UNESCO on behalf of the International Council of Archives. Janus, 1998. 2. sz. 7-25. Előző számunkban az idei Pauler Gyula- és Széchényi Ferenc-díjasok névsorát hiányosan tüntettük fel. Hibánkat — az érintettek és olvasóink elnézését kérve — ezúton korrigáljuk valamennyi kitüntetett nevének felsorolásával. A levéltárügyben végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a Pauler Gyula-díjat idén augusztus 20-án Dr. EGEY TIBOR, a Pest Megyei Levéltár igazgatója, Kis ANDRÁS, a kolozsvári Állami Levéltár ny. főlevéltárosa és TIRNITZ JÓZSEF, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának ny. levéltárosa vehette át. Az ünnep alkalmával a közgyűjtemények területén végzett magas színvonalú tevékenységéért Széchényi Ferenc-díjban részesült ALBRECHTNÉ Dr. KUNSZERI GABRIELLA, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője és Dr. ERDMANN GYULA, a Békés Megyei Levéltár igazgatója. 2001. októberében a Somogy Megyei Levéltár szervezésében a kapósújlak-szarkavári Somssich-kastély adott otthont az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa évi rendes közgyűlésének, amelyről részletesebb beszámolót közlünk lapunk következő számában. 53

Next

/
Thumbnails
Contents