Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. szám - KILÁTÓ - Orosz Katalin–Albrechtné Kunszeri Gabriella: Állományvédelmi tapasztalatok Hollandiában / 41–49. o.

dokumentumok nagy része többé-kevésbé savas, ez mintegy 28 ikm levéltári anyagot jelentett. Vizsgálatokat végeztek a számukra legmegfelelőbb tömeges savtalanítási eljárás kiválasztására más intézményekkel együttműködve. A végső döntést 1997-ben hozták meg, a Bookkeeper-eljárás mellett tették le voksukat. A döntést befolyásolta az a tény is, hogy egy holland cég vállalta az eljárás licencének megvásárlását és a módszer hollandiai bevezetését. (Azt tapasztalták ugyanis, hogy a legtöbb sérülés általában a szállítás közben keletkezik, ezért nem akarták nagy távolságokra szállítani az anyagot.) Az előzetes vizsgálatok szerint az 1840-1900 között készült dokumentumok anyaga általában gyenge minőségű, savas; ezen belül is a gyűjtemény 1870-80 között keletkezett iratai vannak a legrosszabb állapotban. Ezért ezek közül választották ki az először savtalanításra kerülőket. Savtalanítás előtt minden iratot mikrofilmre vesznek biztonsági okokból. (Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy akár csak egy irat azért ne legyen semmilyen formában hozzáférhető, mert a kezelés során esetleg megsemmisül, vagy információ vész el róla.) Az iratokat a levéltár munkatársai csomagolják és készítik elő savtalanításra. Minden adaghoz tesztpapírokat csomagolnak, és megvizsgálnak egy eredeti dokumentumot is. A kezelés után kiértékelik az iratok állapotát a tesztpapírok és a megvizsgált eredetik alapján. Ezután a tesztpapírok is bekerülnek a tároló dobozokban a raktárakba, és a hosszú távú hatás megfigyelésére öt évenként ellenőrzik az állapotukat. A tároló dobozokra rábélyegzik, hogy milyen eljárással és mikor történt a savtalanítás. A savasodáson kívül kíváncsiak voltak az egyéb károsodási típusok gyakoriságára és a kutathatóság mértékére is, ezért fejlesztették ki és alkalmazzák az UPAA vizsgálati módszert. A levéltár teljes állományának felmérése (175 ikm) után a következő eredmény kapták: 8000 ifm levéltári anyag állapota nagyon gyenge, ezek nem kutathatók, valamint 30 000 ifm irat szorul restaurálásra. Bár van restaurátor műhelyük, ekkora kapacitásuk és ennyi pénzük nincs, így válogatniuk kell az iratok közül. A válogatás szempontjai: • nagyon kutatott, • valamilyen okból különösen érzékeny (pl. tintamarásos) • történeti értéke magas • kiállításra kerül. A gyűjtemény állapotát 4-5 évente újabb felmérésekkel ellenőrzik, majd az eredmények alapján döntik el a szükséges tennivalókat. Természetesen nem csak ellenőrzik az iratok állapotát, hanem megpróbálnak a gyűjteménynek megfelelő raktári körülményeket teremteni, és ezeket állandóan figyelemmel kísérni. A levéltári anyag tárolása náluk már régóta dobozokban történik. A régi típusú, nem megfelelő minőségű dobozokat folyamatosan cserélik savmentesekre. A dobozokra különböző színű pöttyöket ragasztanak, amelyek fontos információkat közölnek (pl. nagyon értékes, esetleg rossz állapotú, vagy mikrofilmre vett az anyag). A raktárakba szerelt szakaszos megvilágítást hangérzékelőkkel kötötték össze, amik, ha nem érzékelnek hangot, akkor egy bizonyos idő elteltével lekapcsolják a világítást. A raktárak légkondicionáltak, a befúvott levegőt fizikailag és kémiailag is megszűrik, ezért a helyiségek gyakorlatilag tisztának mondhatók, annak ellenére, hogy rendszeres takarítás nincs. A szellőzőrendszer és a nyílászárók nem tökéletes szigetelése miatt azonban némi por, 111. mikroszkopikus méretű rovarok bejutnak a raktártérbe. Ezek jelenlétét ellenőrzi egy erre kiképzett kolléga, oly módon, hogy ragacsos rovarcsapdákat 43