Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 3. szám - KILÁTÓ - Kőrösmezei András–Németh István: Beszámoló a 2001. május 7. és 11. között a berni Schweizerisches Bundesarchivban töltött tanulmányútról / 48–53. o.

munkatársa, Simoné Chiquet asszony nagy érdeklődést mutatott a Magyarországon ezen a területen folytatott iratértékelési munka mechanizmusa iránt. Tény, hogy a kormányzati szervek esetében egészen más szempontoknak kell érvényesülniük a levéltári értékhatár megállapításakor, mint a gazdasági szervek esetében, akár az iratok, akár pedig a gazdálkodó szervek szintjén vizsgálódunk. Ráadásul a tapasztalat azt mutatja, hogy Svájcban sokkal statikusabb a központi végrehajtó (miniszteriális) apparátus felépítése mint idehaza, hiszen náluk 1848 óta folyamatosan hét minisztérium van, s bár a minisztériumok profilja időnként módosul, lényegében az államszervezet felépítésében radikális változás nem történt. Idehaza egy-egy kormányváltás során a minisztériumoknak nemcsak az elnevezése, de gyakran a száma is megváltozik. Ez nyilván felvet olyan szakmai problémákat is, amelyek a svájci kollégák számára ismeretlenek. Ők is szembesülnek azonban speciális nehézségekkel. Svájc talán az egyetlen ország Európában, amelyet a nagy történelmi megrázkódtatások elkerültek, így az államszervezet működése során keletkezett dokumentumok levéltárba kerülése után azt tapasztalják, hogy szinte csak „élő" fondjaik vannak, és ha azok már kezelhetetlenül nagyra nőnek, kénytelenek mesterségesen lezárni azokat. A fondjaik lezárására az a lehetőség kínálkozik, hogy ún. iratgenerációkat különböztetnek meg, amelyeknek az időhatárait az iratképzőnél érvényben lévő irattári tervek hatálya szabja meg. Az ún. iratgenerációk természetesen jól nyomon követhetők a náluk alkalmazott jelzetrendszer segítségével is. E-közigazgatás, az elektronikus iratok archiválása Svájcban a közigazgatás fejlettsége, az informatikai rendszerek, eszközök meglehetősen korai bevezetése ma olyan gondokat okoz a Bundesarchiv munkatársainak, amellyel igen nehezen, néha hatalmas költségek igénybevételével tudnak csak megoldani. A szövetségi közigazgatásban több mint másfél évtizede ugyanis deklaráltan nem vásároltak írógépeket, hanem igyekeztek minden területen a számítógépek alkalmazását elsődlegessé tenni. Ez ma olyan problémákat okoz a Bundesarchiv munkatársainak, amelyek szinte be láthatatlanoknak és megoldhatatlannak tűnnek. A szövetségi levéltár munkatársai tehát kidolgoztak egy olyan projektet, amely megoldani látszik ezt a gondot. Az ún. ARELDA-projekt (Archivíerung elektronischer digitaler Daten und Aktén) felvázolta ezt a problémacsoportot, amely e témakörben gondként merül fel, és ami két részre osztható. Egyrészt nagy gondot okoz, hogy a számítástechnika elterjedése óta eltelt időszakban (vagyis körülbelül két évtizede) oly sokféle adathordozó került forgalomba, oly sokféle adathordozó egységet és hozzátartozó meghajtót használtak, hogy az néha megoldhatatlan problémákat okoz az ezen az adathordozón leadott elektronikus adatbázisok, valamint a hozzájuk csatlakozó metaadatok archiválásán munkálkodó szakembereknek. Ezt a problémát a levéltár nem képes önállóan megoldani, hiszen a levéltárnak nem lehet feladata az, hogy kvázi „hardvermúzeumot" alakítson ki. Miután Svájcban immáron kész helyzettel szembesültek, kénytelenek olyan gyűjtőkhöz fordulni, akik ilyen eszközökkel rendelkeznek. Ez a megoldás azonban igen költséges, hiszen a nekünk mutatott, mintegy 20x20 centiméteres lemez leolvasásához szükséges meghajtó csak egy norvég gyűjtőnél található meg, aki egyetlen ilyen lemez átolvasását 51