Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 2. szám - MÉRLEG - Rácz István: Balogh István: Katonai tábortól a mezővárosig: Böszörmény, Hadház, Nánás és Szoboszló magisztrátusi jegyzőkönyvei 1711-ig / 69–71. o.

BALOGH ISTVÁN KATONAI TÁBORTÓL A MEZŐVÁROSIG (BÖSZÖRMÉNY, HADHÁZ, NÁNÁS ÉS SZOBOSZLÓ MAGISZTRÁTUSI JEGYZŐKÖNYVEI 1711-IG.) Debrecen, 1999 (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai, 31.) 240 p. Amikor közel félévszázaddal ezelőtt Módy György és Béres András összeállította a hajdúság történetéről és néprajzáról szóló szakirodalom jegyzékét, azonnal előbukkantak azok a fehér foltok, amelyeknek az eltüntetése kutatókra várt. Azóta a hajdúkról résztanulmányok és monográfiák formájában kétségtelenül komoly eredmények láttak napvilágot, legalább olyan arányban és igényességgel, mint a magyar társadalom többi összetevőjéről. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy történetüknek valamennyi fontos kérdése megvilágítást nyert. Ennek kettős oka van. Az első a tudomány természetéből fakad: folyton építkezik, és egy híres angol természettudós szavaival élve, „sohasem tér nyugovóra". A második ok már csaknem áthághatatlan akadálynak tűnik: az újabb forráslehetőség kezd kiapadni, mintegy igazolva azt a tételt, hogy a kutató nemcsak ura, hanem kiszolgáltatottja is az adatbázisnak. Az azonban bizonyos, hogy a kérdések felfejtésében érdemi előrelépést csakis új anyag feltárásától és vallatásától remélhetünk. Éppen ezért esetenként a legapróbb adatokat is meg kell becsülnünk, mert összeillesztésükből, következetes módszertani eljárásokkal, ismereteinket gyarapíthatjuk, és a tematikai szilárd pontokat is szaporíthatjuk. Az ilyen forráspublikáció maradandó értéket képvisel, nem avulhat el, akkor sem, ha a történetírás szemléletmódjában bármiféle módosulás mutatkozik. Abban az esetben pedig, ha a. kiadvány bizonyos anyag teljeskörű publikálására vállalkozik, lezár egy kutatási irányt és más forrásvidékre tereli a kutatómunkát. Balogh István könyvével valójában ilyen feladatot vállalt magára. Maga a Szerző ezt a szándékát világosan megfogalmazta, mondván: „Az iratok közlését azért láttuk szükségesnek, hogy felhívjuk a figyelmet a további kutatásokra." Ténylegesen — ahogyan azt a kötet alcímében is olvashatjuk — négy hajdúváros, Böszörmény, Hadház, Nánás és Szoboszló magisztrátusi jegyzőkönyveit tette közé az 1711. évvel bezárólag. Figyelmét tehát a nagykiváltságú hajdúvárosok felé fordította. Első látásra is feltűnik azonban, hogy ebből a sorból hiányzik Dorog, Vámospércs és Polgár. Ennek egyszerűen az a magyarázata, hogy ezek a tervezett következő kötetben kapnak helyet. De valamennyinél tudomásul kell venni, hogy jegyzőkönyveiket eltérő időpontoktól vezették, amellett időben és ügyvitel szempontjából egyaránt erősen foghíjasok. Az első bejegyzés Szoboszlón 1630ból, Böszörményben 1667-ből, Hadházon 1674-ből és Nánáson 1695-ből származik. Tehát jóval későbbről, mint amikor a kiváltságolásuk és letelepedésük történt. A jeles Szerző már előzőleg is sokat kutatott a hajdúk történetére nézve, és így pontosan felmérte, hogy a katonapolitikai tevékenységükről jóval többet tudunk, mint a kiváltságolt városok belső életéről, és ez a hiányosság különösen a 17. századra vonatkozólag szembetűnő. Pedig ekkortájt döntő változás következett be náluk: az egyes települések katonai táborból mezővárossá formálódtak, más megfogalmazással élve, katonai szervezetüket a polgári igényeknek megfelelő módon alakították át. 69