Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 2. szám - MÉRLEG - Rácz István: Balogh István: Katonai tábortól a mezővárosig: Böszörmény, Hadház, Nánás és Szoboszló magisztrátusi jegyzőkönyvei 1711-ig / 69–71. o.

A katonai tábor jelleget már Györffy István is felismerte, a hajdúkra nézve magát a kifejezést is ő honosította meg a történeti-néprajzi szakirodalomban. A mezővárosokra jellemző szervezeti keretek és funkciók meggyökeresedésére azonban a kutatás akkori állása szerint aligha adhatott megfelelő magyarázatot. Azóta azonban egyértelművé vált, hogy ez a folyamat a 17-18. század fordulójára végbement, de ennek részleteiről és egyes mozzanatairól ma is csak szórványadatokból tájékozódhatunk. Balogh István kiadványával ahhoz nyújt segítséget, hogy az ilyenfajta dokumentációk körét bővíthessük, és egyszersmind bizonyítja, hogy erre nézve a magisztrátusok jegyzőkönyveiből ennyi és nem több áll rendelkezésre. A katonai tábor mivoltáról a jegyzőkönyvek alig árulnak el valamit, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen azok olyan időszakból maradtak fent, amikor a hajdúvárosok ezen a fejlődi fokon már túljutottak. Éppen ezért messzemenően helyeselhetjük a Szerzőnek azt az eljárását, hogy a kiadványához újraközlés formájában csatolta a felsőmagyarországi főkapitány 1613. évi instructioját és a polgári hajdúk 1643. évi statútumait. A jegyzökönyvekből annál inkább kiderül, hogy a 17-18. század fordulójára ezekben a hajdúvárosokban végleg eltűnt a katonai berendezkedés, és átadta a helyét a mezővárosi szokásrendnek. Ezen a tényen semmit nem változtatott //. Rákóczi Ferenc hadseregének hajdúkról készített mustrajegyzéke, amely a Hajdúkerületből 1706-ban 931 főt tartott nyilván. A kiváltságolás és a letelepedés óta — az akkori átlagos életkort figyelembe véve — már a harmadik generáció növekedett fel, és a közhatalmi viszonyokban is alapvető változások következtek be, amelyek aztán a hajdúvárosok társadalmi berendezkedésére és önkormányzati intézményrendszerére is hatással voltak. Joggal fogalmazta meg Balogh István bevezetőjében azt a szemléleti alapelvet, miszerint „az igazgatási és igazságszolgáltatási szervezet pedig mindig és mindenütt igazodik a létrehozó társadalom igényeihez és szükségletéhez." Korántsem volt a Szerzőnek feladata, hogy a hajdúvárosok mezővárosi jellemzőit elemezze és minősítse. E sorok szerzőjét azonban pontosan Balogh István gondolatmenete és közleménye indította arra, hogy mérlegelje és a magyarországi általános városfejlődésben való helyüket megpróbálja kijelölni. Arra az eredményre jutott, hogy ahogyan a hajdúk helyét társadalmilag már II. Rákóczi Ferenc is a jobbágyok és az országos nemesek között tüntette fel, úgy településjogi tekintetben is köztes állapotba kerültek: lakhelyeik jogilag a jobbágy falvak és a szabad királyi városok között helyezhetőek el. Azt azonban komolyan számításba kell venni, hogy a hajdúknál a mezővárosi típus más körülmények között alakult ki és bizonyos vonatkozásokban — az általános jegyeken túl -— más vonásokat is hordozott, mint a 14. századtól meggyökeresedett többi, a 18-19. század fordulójára számszerint már 6-700-ra tehető mezőváros. Annyi bizonyos, hogy a klasszikusnak mondható mezővárosi ismérvekhez hasonló módon a hajdúvárosok is kettős feladatot teljesítettek, igazgatási és igazságszolgáltatási kötelezettségeiknek tettek eleget. Abból következően azonban, hogy amíg a mezővárosok többségének a lakói jogilag jobbágyok maradtak, így a föld tulajdonlásából ki lettek zárva, a hajdúk viszont donátiós nemesek módjára közös nobilitást nyertek és földtulajdonhoz jutottak, ez utóbbiak önkormányzatának sok tekintetben más lett a feladata is. Az összevetésnek számos más pontja is számbavételt igényelhetne, a recenzió terjedelmi kerete azonban erre nem ad lehetőséget. Talán külön tanulmányt is kitöltené a kérdés összehasonlító 70