Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 2. szám - Takács Edit: A Szentesi Járásbíróság 1977–78. évi polgári peres iratai próbaselejtezésének tapasztalatai / 3–23. o.

dolgozóinak fenntartásaik voltak és vannak. Ezért a selejtezések bejelentését követően az érintett évektől függően próbáltunk közösen kialakítani mintavételi szempontokat. Az 1950-es évekből pl. a kulákpereket, a fennállt rendszer elleni magatartással kapcsolatos pereket (izgatás stb.), sajtópereket vizsgáltuk, majd a '60-as évektől általánosabban meg­fogalmazva részben a tipikusnak mondható ügyekből egy-egy mintát emeltettünk ki, részben pedig a helytörténeti szempontból értékesnek tűnő, közismert személyek, ki­emelkedő vállalatok, szövetkezetek stb. között folyt perek közül válogattattunk. Az uta­sításokban különös figyelemmel selejtezendő évek iratanyagából is mintákat kapott a le­véltár. 4 Némi előrelépést jelentett, hogy a rendszerváltás után, részben a kárpótlások idején megmutatkozó állampolgári igények, részben a személyiségi jogok védelmének biztosítá­sára vonatkozó új törvények hatására az 1938-1957 között keletkezett polgári peres és az ezzel együtt kezelt peren kívüli iratanyagból a részselejtezéskor kiemelt befejező határo­zatokat, a házasságit kivéve, 1995-ben a bíróság nem selejtezte ki, levéltárunk pedig tel­jes terjedelmében átvette. 5 Az átvett iratok azonban mind témájukat, mind mennyiségüket tekintve minimálisak, nem biztosítanak kellő információt a kutatók számára, de az állam­polgárok részéről várható igények (jogbiztosító) kielégítéséhez sem. Miután levéltárunk célja az érvényben lévő jogszabályokkal összhangban biztosítani az illetékességi területünkön keletkezett történeti forrásanyag széleskörű fennmaradását, levéltárba kerülését, majd kutathatóságát, úgy gondoltuk semmiképpen sem szabad le­mondanunk a jelenkori civil társadalom mindennapjainak megismeréséhez nélkülözhe­tetlen, más forrásból nem biztosítható polgári peres iratanyagról. A korábbi korszakok hasonló típusú iratanyaga alapján feltételeztük ugyanis, hogy a 20. századi polgári peres iratokban leírt események e században is a hétköznapi emberek bármelyikének életében megtörténhettek volna, sőt meg is történtek, legfeljebb nem mindenki fordult ezekkel bí­rósághoz. Ezért csatlakoztunk Budapest Főváros Levéltára kezdeményezéséhez és vállal­koztunk a próbaselejtezésre, selejtezési ügykörjegyzék elkészítésére, valamint tapaszta­lataink közreadására. A selejtezendő mintaév kiválasztását megkönnyítette, hogy a bíró­ság 1999-ben teljes körűen selejtezte az 1977-78. és részselejtezte az 1987-88. években IM rendelet a levéltárba adandó iratok körét kiegészíti a részselejtezett, kiemelkedő jelentőségű, az évi ügyérkezés 1%-ának megfelelő házassági és vagyonjogi, a fegyelmi felelősség miatt indult, a munkáltató anyagi felelőssége, valamint üzemi balesettel kapcsolatos kárfelelőssége miatt indult perekkel. 4 A mintavételek, illetve a selejtezési utasítások alapján levéltárba került az 1934-1957 között keletkezett ügyek (iktatmányok!) 1,6%-a, az 1959-1970 közöttiek 0,5%-a. Az 1970 után keletkezett iratokból minta­vétel nem történt. A helyzeten változtatni csak a selejtezésekben való aktív és folyamatos részvételünkkel és az érvényes irattári tervben előírt tételeken felül megőrzendőnek minősített iratok azonnali levéltári át­vételével lehetett volna. Az ehhez szükséges személyi és raktározási feltételekkel viszont levéltárunk nem rendelkezett, és nem rendelkezünk ma sem. 3 Az 1938-1957 között keletkezett és 1995-ben átvett iratok, egyéni jogokhoz kapcsolódó befejező határo­zatok (ítéletet, végzések stb.): a peren kívüli iratok közül a holtnak nyilvánítások (esetenként teljes perirat is előfordul mintaként, pl. az eltűnt személy utolsó eredeti levele, tábori lapja stb.), tulajdonjogra vonatko­zók (tulajdon-közösség megszüntetése, tulajdonjog megállapítása, törlése, bekebelezésére alkalmas okirat megállapítása, ingatlan birtokba bocsátása, átadása), közszerzeményi vagyon megítélése, örökösödési pe­rek közül köteles rész kiadása, örökség szétosztása, végrendelet, öröklési szerződés érvényességének meg­állapítása, érvénytelenítése, más jogügylet hatálytalanításával, szerződés érvénytelenítésével, ajándékok visszavonásával kapcsolatos, illetve apasági és származás megállapítási, valamint okirat kiadására indított perek. Terjedelmi okok miatt, valamint feltételezve, hogy az anyakönyvi iratok között megvannak, nem vettük át a házassági perek ítéleteit. 4

Next

/
Thumbnails
Contents