Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Szögi László: A magyar levéltárügy múltja / 42–45. o.

SZÖGI LÁSZLÓ A MAGYAR LEVÉLTÁRÜGY MÚLTJA* Az ezeréves magyar államiság mostanában szinte minden szakmában kötelezővé teszi a történeti visszapillantást, a millenniumi összegzést. Talán fokozottan érvényes ez egy olyan történelemorientált szakmára, mint a levéltárosság, hiszen intézményeinket éppen a nemzet emlékezetének szokás nevezni. Joggal, hiszen azon írott és egyéb források nélkül, amelyeket a magyar levéltárakban őriznek, igen keveset tudnánk — s főleg hitelesen — mondani a magyarság elmúlt ezer esztendejéről. Úgy gondolom ezt éppen nem ebben a közösségben kell bizonygatnunk, hiszen ez számunkra kézzelfogható és olvasható valóság. Sokkal inkább arra kell visszatekintenünk, mennyire tudatosodott a magyar társadalomban az évszázadok során a levéltárak, a levéltári anyag történeti, és nemzeti értéke, s eleget tettünk-e a levéltárak értékeinek megmentéséért, megismertetéséért. Nem kronológiai összefoglalót kívánok adni — azt megtette a most a Magyar Országos Levéltár által kiadott kitűnő munka — hanem e kérdés történeti összefüggéseire visszapillantani és akarva-akaratlanul a múltról beszélve, egy kicsit a jelenről is szólni. A levéltári anyag és a levéltár egyidős a magyar államisággal, hiszen az állam megszületésének első pillanatától fogva- keletkeztek azok az oklevelek, amelyek fennmaradásához súlyos egzisztenciális, anyagi és jogi érdekek fűződtek, s ezért állam és egyház egyaránt különleges figyelmet fordított e jogbiztosító írott források fennmaradására. Ha nem ezt tették volna, ma vajmi keveset tudnánk az Árpád-kor történéseiről, a birtokviszonyokról, a középkori magyar társadalomról. Az egykori egyházi intézmények, a püspökségek, a káptalanok és konventek nem véletlenül az egyházi kincstárral együtt őrizték az okleveleket, a legvédettebb épületrészben, ahol remény volt rá, hogy e források ostromot és pusztítást is átvészelnek. Szentmártonhegy {Pannonhalma) kolostorának levéltára a legtöbb 11. századi oklevelet őrizte meg számunkra. Ezek az egyházi, és persze a hiteleshelyi levéltárak indítják el a magyar levéltári intézményhálózat kiépítését és ma is szerves és nélkülözhetetlen részei archívumi rendszerünknek. Érdekes tény, hogy ellentétben más egykori szovjet tömbhöz tartozó országokkal az egyházi levéltárak itthon teljesen sohasem szűntek meg és működésük mindig folyamatos maradt. Központi állami levéltári intézményeink kialakulásának története — éppen írott források híján — a múltba vész, de a királyi kancellária melletti hivatali írásbeliség kezdettől ismert, így nyilvánvaló, hogy ezen írásbeliséggel egyidős a királyi, állami levéltár kifejlődése is. Divatos volt a hivatali írásbeliség kezdetét III. Béla 1181. évi okleveléhez kötni, de jómagam ezt csak állomásnak tekintem a magyar állami levéltárügy fejlődéstörténetében. A királyi levéltár történetéről, sőt anyagáról Mohácsig inkább csak adalékaink vannak, mintsem összefüggő ép gyűjteményeink, de mindezt nem szégyenkezve kell megállapítanunk. Elhangzott Gyulán, az MLE vándorgyűlésén. 42