Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 3. szám - Érszegi Géza: Államalapításunk és a kereszténység felvételének jelentősége / 3–8. o.

Azt hiszem, mind a magyarországi írott források, mind pedig a régészeti anyag alapján aligha lehet akkora jelentőséget tulajdonítani a magyar kalandozásoknak, mint amekkora helyet elfoglal a külföldi forrásokban. Az a közhely, miszerint ez vagy az a magyarok hadjárataiban veszett oda, részben a népvándorlás során kialakult általános tapasztalat alapján fogalmazódott meg, és — gondolom — javarészt annak köszönhető, hogy a honfoglaló magyarok nemcsak a Kárpát-medencében lettek örökösei a hunoknak, hanem hírüket is nekik köszönhették. Először Bulcsú és Tormás vezérek keresztelkedtek meg Bizáncban és hoztak haza öt évre szóló békét 948 táján. Ezt követően maga Gyula fejedelem is Bizáncba ment, ahol megkeresztelték, sőt maga a császár, VII. {Bíborbanszületeti) Konsztantinosz lett a keresztapja. Nyugaton az első lépéseket — úgy tetszik — a pápa, XII. János tette meg 963-ban. Térítőpüspököt szentelt a magyarok számára. A missziót vállaló Zacheust küldi a magyarok közé téríteni egy Szalók nevezetű bolgárral. Szalók a magyarok között nevelkedett, s a pápai család legszűkebb köréhez tartozott. Zacheus maga annál kevésbé számított kedveltnek a pápai udvarban. Tanulatlansága, főképpen a teológiában és a humán tudományokban való járatlansága szinte determinálta, hogy elküldjék a pápai udvarból oda, ahol veszélyek között ugyan, de hasznos munkát végezhetett, vagyis téríteni a magyarok közé. Nincs azonban nyoma annak a forrásokban, hogy Zacheus eljutott volna hozzánk. Hogy mi történt vele később, arról Liutprand cremonai püspök (961-972) tudósít. Mozgalmas korban élt, hiszen ekkor éleződött ki a viszony a császár, /. Ottó és a pápa között. A császár ellen szövetségeseket kereső pápa, XII. János az említett 964 februárjában tartott zsinaton ugyan elítéltette a császárt, de nem kerülhette el a bukását. Vele bukott a magyarok térítőpüspöke, Zacheus is, aki részt vett a császárt elítélő zsinaton, és azt mondták róla: azért kapott megbízást, induljon a magyarokhoz igét hirdetni, hogy támadjanak a császárra. Ettől kezdve a császár kezébe került a kezdeményezés a magyarok megtérítése ügyében. Ekkortájt lett új fejedelme a magyaroknak. Géza, Taksony fia valamikor 972 előtt vette át a törzsszövetség vezetését. Ez a változás ismét felébresztette a nyugati térítők reményeit, hátha sikerrel járnak a magyarok között. Hogy milyen eredményt értek el a magyar fejedelmi udvarban, nincsenek pontos értesüléseink, hogy azonban nem lehetett eredménytelen az útjuk, az a következményekből kiderül. 973 húsvétján, március 23-án ugyanis I. Ottó Quedlinburgban ülte a ünnepeket. Udvarában a környező országok képviselői között találjuk Géza fejedelem követeit, tizenkét magyar előkelőt is. A magyar térítés ügye pedig a Birodalom egy közeli egyházmegyéjére, apassauira szállt. Püspökének azonban előtte meg kellett harcolnia a magyarok feletti joghatóságért a másik közeli egyházmegye, a salzburgi vezetőjével. Mindketten a korábbi római időkből veszik érveiket, hogy a magyarok megtérítésére jogot szerezhessenek. Harcukat hamis oklevelek sora jelzi. E hamis oklevelek szerint a salzburgi érsek számára VI. Benedek pápa erősítette meg valamikor 973 májusa és 974 júniusa között a salzburgi érsek jogát az egykori Noricum és Pannónia felett. A passaui püspök, Piligrim sem marad le a maga jogainak védelmében. Szabályos jelentést készít a pápának, VI. Benedeknek, miként térítette meg a magyarokat. Érzékletes képet fest Piligrim a pápának szánt jelentésében. Mintegy 5000 előkelő megkeresz4