Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 2. szám - NEKROLÓG - Fodor István: Dobos János emlékére (1935–1998) / 75–76. o.

DOBOS JÁNOS EMLÉKÉRE (1935-1998) Dobos János Kanizsán született 1935. április 24-én, iparos családban. A Tiszamenti városkában fejezte be az általános iskolát, Zentán a gimnáziumot. 1958-ban a belgrádi egyetem bölcsészeti karán történelem tanári képesítést nyert. A zentai gimnáziumban kezdett dolgozni, ott tanított 1964-ig, közben az intézmény igazgatója is volt 1961-62-ben. Utána helyezték át a Történelmi Levéltárba, ahol a munkásmozgalom történetének levéltári forrásait kutatta, hely-, intézmény- és vállalattörténeti feltáró munkát végzett, népművelő és publicista tevékenységet folytatott. Zentán 1961-ben egyik alapítója volt a Dudás Gyula Múzeum- és Levélbarátok Körének, amely közel négy évtizeden át megszakítás nélkül jelentette meg helytörténeti és hagyományőrző kiadványait. Egyik sorozatát, a Zentai Füzetek-et, közvetlenül is szerkesztette 1969-től 1978-ig. Ugyanebben az időben, azaz 1972-től 1979-ig a zentai Történelmi Levéltár igazgatója, és a levéltár több kiadványát maga írta és szerkesztette. Levéltárunk részéről ö volt a kezdeményezője és aláírója annak a Csongrád Megyei Levéltárral megkötött hosszú lejáratú szerződésnek, amely sajnos azóta sem talált követökre a szerbiai levéltárakban. A múlt év őszén Szentesen összegezték levéltáraink egykori és mostani igazgatói: Farkas József, Blazovich László, Barta László, Labádi Lajos, Fodor István, Dobos János és munkatársaik a két évtizedes együttműködés eredményeit a kiadványok tapasztalat- és kutatók cseréje terén. Levéltári tevékenysége során 1972-ben levéltárosi szakvizsgát tett, 1981-ben pedig az irattári rendszerek témakörében a zágrábi egyetemen magiszteri fokozatot szerzett. Zentárói 1986-ban elköltözött Kanizsára és levéltárosi pályafutását a szabadkai Történelmi Levéltárban folytatta. Itt is részt vett a levéltár kiadványának elkészítésében és szerkesztésében, valamint a szabadkai monográfia előmunkálataiban. 1989-től levéltári tanácsos és már korábbról a Szerbiai Levéltári Tanács tagja. Nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig, minden levéltári fórumon képviselte a vajdasági levéltárak és levéltárosok történeti előzményekből adódó sajátos érdekeit és ebből fakadóan a vajdasági levéltári törvénykezés önállóságát. Nyugdíjazása után minden erejével Kanizsa és Zenta monográfiájának megírásán és szerkesztésén fáradozott, mintha ezzel akarta volna megkoronázni szakírói, publicisztikai és fordítói tevékenységét. Első írásai az Ifjúság szavában (1954) jelentek meg. Publikált a Magyar Szóban, Tiszavidékben, Hét Napban, Bácsországban, Hídban, Üzenetben. Szakdolgozatait az Arhicist, Arhivski pregled és Levéltári Szemlejelentette meg. Nyolc önálló munkáját a zentai Dudás Gyula Kör adta ki. Ezek között a legkiemelkedőbbek: Zenta pecsétje és címere, valamint a Zentai gimnázium száz éve. Társszerzője volt 14 kiadványnak. Ezek közül Kanizsa monográfiája első kötetének még együtt örül75