Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 2. szám - MÉRLEG - Kőhegyi Mihály: Apró Erzsébet: Bács-Kiskun Megyei Tanács VB-ülési jegyzőkönyveinek témakatalógusa 1950–1990. (Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Segédletek III) Kecskemét, 1998. 457 p. / 55–56. o.

bi folyamatnak Tóth Ágnes személyében jól felkészült kutatója akadt, addig az utóbbiról szinte semmit sem dolgoztak fel helytörténészeink. A déli határvidékre nem telepítettek ipart, inkább onnan hajtották el az embereket Sztálinvárosba, Budapestre. A homokhátság nem számított az akkori rendszer tömegbázisának és főleg ezért nem volt szíve csücske az MKP-nak. 1972-ben a térség nagy szerencséjére kapott egy olyan embert, aki arra tette fel életét, hogy minél több esélyt sajtoljon ki annak a közösségnek, amelyért felelősséget vállalt. Ehhez adott volt a Kádár-korszak hatalmi rendszere. Csupán csak ahhoz kellett merészség, hogy ezeket a játékszabályokat a legmesszebb menően kihasználja valaki. Ez az ember Gajdócsi István volt. Az ő egyéni sorsának alakulása ugyan látszólag nem tartozik egy levéltári segédlet tárgykörébe, ám a VB-ülések tárgysorozatán nem lehet nem észre venni azt az alapvető változást, mely megyei elnökségének már kezdeti szakaszán tükröződik. Világosan látszik, hogy Gajdócsi István idejében lett igazi kulturális központ Kecskemétből: kerámiastúdió, rajzfilmstúdió, tüzzománcmühely, fafaragó művésztelep, Naiv Múzeum nyílt a városban és környékén. A belváros teljesen átalakult, lényegében a régi, poros alföldi mezővárosból az ország legnagyobb megyéjéhez illő központ lett. Nincs talán egyetlen olyan VB sem, melyen ne szerepelne arra méltó személyek (tudományos kutatók, írók, művészek) kitüntetési javaslata, előremutató közösségi ügyek (színház, Fonás kiadása, könyvek megjelenése, művészi hagyatékok megvásárlása) támogatása. A személyzeti politikában nem csak szürke, tehetségtelen apparatcsikok kaptak sarzsit, hanem kreatív emberek is, akik Bács-Kiskun rossz adottságaiból előnyt tudtak kicsiholni. A megyei apparátusban nem tudta elviselni a léha, sunyi, csak a maguk hasznát kereső embereket. Merész, a törvény adta kereteken belül a szélsőségekig elmenő megoldásokra bíztatta őket, de ha "baj" lett belőle meg is védte beosztottjait. Mindent megtett a megye boldogulásáért. Ezt nem a recenzens mondja, hanem maga a kötet tárgymutatója, helynévmutatója. Hát még ha az iratokat is kezébe veszi egyszer valaki. A helynévmutatóval ugyan akadnak gondjaim. Belső-Ballószögpuszta megmaradhat önállóan is, de feltétlenül be kellett volna sorolni Kecskeméthez is. Ugyanígy kellett volna eljárni Borbás, Csicsó, Csilléri telep, Klaber telep esetében. Bikatorok Izsákhoz, Borsoshegy Solthoz, Bodoglár Kiskunhalashoz, Cifra major Mélykúthoz, Csámpapuszta Tiszakécskéhez, Csornapuszta Öregcsenőhöz, Csukás-ér és tó Kisköröshöz tartozott, illetve tartozik. És folytathatnánk még a sort, de talán ennyi is elég annak megmutatásához, hogy a helynévmutatót a megyét tökéletesen ismerő személynek kellett volna összeállítania, vagy legalább átnéznie nyomtatás előtt. Mindez azonban korántsem homályosíthatja el a Bács-Kiskun Megyei Levéltár új sorozatának egymás után megjelenő kötetei felett érzett örömünket. A segédletek szilárd alapját képezik hazánk egyik jelentős térségének, a Duna-Tisza köze történetének jobb megismeréséhez. Kőhegyi Mihály 56