Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 1. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: Aradi levéltári források a francia háborúk idejéből, 1792–1815 / 55–61. o.

szőr adómentességgel és gyűjtéssel intézte el (1727/1825). A nyomorékok tovább részesültek zsoldjukban. Ez nem jelentette végleges elbocsájtásukat, hanem más formában szolgáltak tovább, 1812-ben például az aradi várba idézték őket kórházi szolgálatra (360/1812). Arad megye életében külön fejezetet nyitott az 1812-es francia-orosz háború. Napóleonnak Mária Lujzával kötött házassága Ferenc császárt arra kényszerítette, hogy nem éppen kedvelt vejét fegyveresen támogassa. 1812 tavaszán egymás után érkeztek a behívók az Eszterházi, Splényi, St. Iulien stb. ezredek szabadságosaihoz (193, 194, 198, 199, 833, 966, 1136, 1137, 1085, 1086, 1087, 1088/1812). Arad-vidék, mint összpontosítási terület is szerepet játszott. Ide érkezett Gradiscaból a határőr-, majd a Lichtenstein ezred (32, 640, 400, 401/1812). A helyzetre jellemző, hogy a vármegyét a Helytartótanács utasította, hogy ne szorgalmazza egyesek elbocsájtását, mivel a magyarországi ezredek többsége a galíciai harctéren van, és az illetők élete „kétséges", ezért kéréseit halassza a hadjárat utánra (781/1812). Ugyanakkor a megye úgy találta, hogy újabb 317 újonc kiállítására vonatkozó rendelkezés országgyűlési végzés hiányában ellentétben áll az alkotmánnyal, ugyanakkor mindenki belátására bízta, hogy felajánlást tegyen vagy önként jelentkezzék. A kívánt gabonasegélyt azonban törvényesnek ítélte (712, 713/1812). A háború végeztével a St. Iulien ezred visszatért Aradra, és feloszlatása nyomán átadta a megyének harcban lerongyolódott zászlaját (191/1813). A Habsburg Birodalom újabb szembefordulása Napóleonnal további terhek forrásává vált. Párizs eleste után a megye csatlakozott a királyt üdvözlő küldöttségekhez (418/1814). Ugyanakkor a megyét elárasztották a hazatérő, de továbbra is fegyverben tartott csapatok, amelyeknek beszállásolása 1814. november 8-án erélyesebb tiltakozást váltott ki (1136/1814). Napóleon Elbáról történt visszatérése után (1815) a központi követelésekkel szemben a megye megint az országgyűlési végzés hiányát emlegette, de teljesítette azokat, mivel ilyen helyzet „ezer év óta nem fordult elő", és a „szokásos törvény nem láthatta előre a feladatokat". A követelések teljesítése végül is 2000 tonna gabonába, 292 lóba és 718 újoncba került (543, 544/1815). A kórházi ellátás megszervezése is a megye feladata volt. A török háborúból visszamaradt hadikórházak feloszlatása után e kérdés Arad megyét közvetlenül 1809-ben érintette. A hátországnak számító megyére 2000 férőhelyet róttak ki, amely számos épület igénybevételét követelte meg (757, 78/1809). Az aradi vár, amely kezdettől fogva egyben börtön is volt, 1792 után fogolytáborként is működött. Az első csapat hadifogoly 1794 nyarán érkezett Aradra 680 fővel, akiket rövidesen további 500 követett. Élelmezésük a megyére hárult, amit a megye erején felülinek ítélt, és vitába bocsájtkozott a várparancsnoksággal. Az olaszországi harcok idején 1797-ben újabb 1200 fogoly érkezett. 1799-ben az olaszországi harcokból 614 hadifoglyot küldtek Aradra. Ugyanitt börtönöztek be olasz politikai foglyokat, akik a császári csapatok által ellenőrzött területen vélhetőleg a franciák javára tevékenykedtek (18, 137/1796; 740/1795; 855/1799; 69, 648, 649/1801, 588/1803). A legnagyobb fogolylétszámot, mintegy 3000 főt, 1809-ben helyeztek el az aradi várban. E tömeg elhelyezése nagy nehézségekbe ütközött, mivel kezdetben szalma sem állt rendelkezésre fekvőhelyek számára (380/1800). A foglyok szökése napirenden volt, amit számos jelentés tükröz. Ezért 1813-ban 6 forintra emelték annak jutalmát, aki egy szökött foglyot feljelent. Végül a foglyokat fehér ruhába öltöztették, hogy jobban felismerhetők legyenek (1222, 1266/1813; 620/1814). Nem sokkal jobb bánásmódban részesültek a royalista menekültek. 1793. 59