Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 1. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: Aradi levéltári források a francia háborúk idejéből, 1792–1815 / 55–61. o.

Össze, ebből mindössze 7 puska jöhetett számításba, mivel a többi fegyver a közbiztonság fenntartására kellett (AVC/160/1800). Számos bocskoros nemes, sőt néhány tehetősebb is megtagadta a szolgálatot, egyesek az erdőkbe menekültek (11, 55, 56, 57/1801). Végül 608 gyalogost és 180 lovast - igen vegyes társadalmi közegből - gyűjtöttek egybe, és a katonaság segítségével valahogy felszerelték őket. Jelentős részüket helyi őrszolgálatra használták fel, másik részüket gróf Splényi tábornok parancsára Sopronba irányították a magyar határ védelmére. Ellátásuk ott nehézségekbe ütközött, ezért 1000 frtot kölcsönöztek részükre a hadipénztárból (2, 14, 17, 35, 275/1801). Harci feladatok végzése nélkül négy hónapi szolgálat után 1801. május 5-én hazaérkeztek (354/1801). A nemesi felkelést 1805-ben ismét meghirdették. A hadsereg 594 gyalogos és 198 lovas számára kért felszerelést (778/1805). A közgyűlés szeptember 29-én restelkedve állapította meg, hogy a megyére kiszabott létszámot nemesekből nem állíthatja ki. A hazatért egykori önkénteseknek újabb szolgálatvállalás esetére életük végéig tartó mentesítést ígértek a fejadótól, a községi kötelezettségektől és egyéb terhektől, továbbá azt is, hogy a háborúból hazatérő céhlegényeket hivatalból mesterré, az inasokat pedig segédekké nyilvánítják (781/1805). Alóhiány megszüntetésére és egyéb kötelezettségek biztosítására újabb adót vetettek ki, a földesurak pedig még adakoztak is 20-100 forintos összegekben (801, 807/1805). Ez alkalommal azonban a nemesi felkelés feloszlott (89, 195/1806). Napóleon seregének előrenyomulása miatt 1809-ben szintén összehívták a nemesi felkelést. A megye március 6-8-ra kitűzte a „lustrumot", az azonban eredménytelen maradt. A kudarcok hatására a megye áttért a zsoldosrendszerre. A földesurak jövedelmük 5%-át ajánlották fel, a személy szerint kötelezettek pedig pénzzel megválthatták a szolgálatot. A szegény nemeseknek, ha tényleges lovassági szolgálatot vállaltak, 40 frt. díjazást ajánlottak fel (251/1809). Május 19-én felháborodottan tiltakoztak azon terv ellen, amely a bánsági megyék és Arad csapataiból „Torontál" nevű ezredet óhajtott alakítani és helyette a „Marosiana" elnevezést ajánlottak (381/1809). Végül beleegyeztek, hogy a négy bánsági megye lovasságát egyesítsék az aradi alispán parancsnoksága alatt (413/1809). Az aradi nemesi felkelés indulási parancsot kapott május 17-ére, a lovasság azonban teljes egészében csupán augusztus elsején indulhatott el (370, 373, 422, 464/1809). Akéslekedő aradiak el sem jutottak a győri csatáig, és huzamosabb táborozás után hazatértek. A kérdés - bizonyos mértékben változott formában - 1813-ban szintén napirendre került. Kifogásolták mint törvénytelent a nádori rendelkezést, de a megye vállalta, hogy egy 150 fős lovas szabadcsapatot állít ki, amelyet végül még 10 fővel megtoldottak, hogy a Stipsics ezredben egy teljes századot alakítsanak (930, 934, 935/1813). Ujabb hatásköri viták nyomán a csapat szeptember 28-án indulhatott el, de hosszú táborozás után, rendkívül nehéz téli körülmények között 1816 februárjában tért haza (772, 942/1813; 26/1816). A vérveszteségekről nincs összefoglaló kép. Főképp 1793 és 1807 között a Helytartótanács az ezredek híradásai alapján közölte a különböző harctereken elhunyt Arad megyei katonák névsorát (875, 1252, 1258, 1259/1798; 515/1799; 159, 657/1805; 213/1807; 139/1806). Néha érkeztek a hadifoglyok sorsáról is értesülések. így például a francia hatóságok Spanyolországon keresztül egy listát közöltek a hadifogságban elhunytakról (710/1807). Sok eltűntet a hozzátartozói kerestek, például két muszkai asszony hosszú ideje eltűnt férjeik felkutatását szorgalmazták (212/1812). A megye részéről mutatkozott némi gondoskodás az özvegyek és árvák iránt, a kérdést legtöbb58