Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 1. szám - KILÁTÓ - Pál-Antal Sándor: A székelyföldi levéltárak helyzete és a kutatási lehetőségek / 49–54. o.

Alevéltári törvény kötelezi az iratlétrehozó szerveket, hogy a történeti jelentőségű irataikat állandó jellegű megőrzés végett letétbe helyezzék a Nemzeti Levéltárnál, illetve annak megyei szerveinél. A letétbehelyezés ideje a hagyományos iratok esetében a keletkezés után általában 30 év, a fényképeknél 20 év. Az anyakönyvek azonban csak 100 év után kerülnek a Nemzeti Levéltárba, a technikai jellegűek 50 év után, a fémből készült pecsétnyomók pedig a forgalomból való kivonásukkor. Rendkívüli esetekben, mint amilyen egy-egy levéltár mentése vagy letétbehelyezést előíró intézkedés végrehajtása, az átadásra vagy begyűjtésre sor kerülhet a határidő lejárta előtt is. így például az 1989. decemberi fordulat során megszüntetett román kommunista párt szerveinek levéltárait ott, ahol a tárolási feltételek adottak voltak, a Nemzeti Levéltár egységei már átvették és raktáraikban tárolják. A szóban forgó iratok átvételének befejezését a tárolási lehetőségek szabják meg, mivel több levéltár nem rendelkezik akkora üres rakfelülettel, ahol ez a nagy mennyiségű iratanyag elférne. Ezen esetben az átvétel csak a gondozásba vételre szorítkozik anélkül, hogy a szóban forgó levéltárat helyéről elszállítanák. A hatályon kívül helyezett, 1974-ben módosított 472/1971-es törvényerejű rendelet előírásaival ellentétben az új törvény szerint magánszemélyek nem kötelesek a tulajdonukban lévő történeti jelentőségű dokumentumokat a Nemzeti Levéltárnak átadni. De ez utóbbinak elővásárlási jogot biztosít eladásra bocsátásuk esetén. Az eladásra bocsátási szándék bejelentésétől számított 60 nap alatt a Nemzeti Levéltár köteles dönteni elővásárlási jogának érvényesítése felől. Emellett lehetőséget biztosít a törvény a magánszervezetek és -személyek számára, hogy történeti jelentőségű irataikat a Nemzeti Levéltárnál megőrzés végett letétbe helyezzék. A letétbe helyezett dokumentumok tárolása és megőrzése ellenszolgáltatás nélküli. A dokumentumoknak a Nemzeti Levéltárba való letétbe helyezése kapcsán említjük meg, hogy a törvény kitér az elmúlt évtizedekben az Állami Levéltárba került levéltáraknak, gyűjteményeknek és iratoknak a létrehozókhoz vagy a tulajdonosokhoz való visszajuttatására is. A 19. cikkely szerint a levéltár kezelésébe törvényes úton került dokumentumok nem vehetők vissza, azok továbbra is az erre szakosított szerv gondozásában maradnak. Kivételt csak az őrizetbe helyezett (in custodie) dokumentumok képeznek. így, a törvény értelmében, továbbra is a Nemzeti Levéltár rendelkezik az 1950-1952-ben átvett egyházi anyakönyvekkel és az 1974-1976-ban az akkori levéltári törvénykezés módosítása kapcsán begyűjtött egyházi iratokkal, könyvtári és múzeumi dokumentumokkal. Ugyanilyen elbánásban részesülnek a magánszemélyektől a fentebb már említett, de az új levéltári törvénnyel érvénytelenített törvényerejű rendelet előírásai alapján átvett dokumentumok is. A törvény figyelme kiterjed az adat- és dokumentumvédelemre is. Általános adatvédelmi rendelkezés az, amelynek értelmében a dokumentumok egy bizonyos ideig nem kutathatók. Ez a korlátozás a dokumentum létrehozása utáni 30 év. A törvényhez mellékelt lajstromban feltüntetett esetekben a kutatási korlátozás kiterjed 40-100 évig. Ez utóbbi kategóriába tartozik az államérdeket érintő, valamint az egyének jogaira és szabadságára vonatkozó irat. Pontosabban, egy-egy személy magánéletére vonatkozó iratok az egyén elhalálozásától számított 40 év után válnak nyilvánossá, a külpolitikai iratok 50 év után, a magántőkével rendelkező kereskedelmi társaságok dokumentumai, valamint az adóügyi iratok ugyancsak 50 év után, a személyi ügyiratcsomók 75 év után, a bűnügyek (afaceri criminale), a közjegyzői és a törvénykezési dokumentumok (documente notariale §i judiciare) 90 év után, az egészségügyi, anyakönyvi, valamint az állam biztonságára és egységére vonatkozóak pedig 100 év után. A 40-100 évig nem kutatható dokumentumok 50