Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. szám - MÉRLEG - Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában. Nyíregyháza, 1996 / 62–64. o.

Mivel 1867 után erőteljesen megugrott az alapítványok száma, valamint az általuk kezelt pénz mennyisége, a századfordulón élénk vita bontakozott ki a jogászok körében a kérdés átfogó szabályozásáról. Mindazonáltal - idézve a szerzőt - a Jogszabályok azt bizonyítják, hogy az alapítványok szabályozásának igénye államalapításunk óta fennállt. Átfogó, minden fontos részletre kiterjedő, fogalmi meghatározást adó törvény megalkotására nem került sor." A jogászok pedig megegyeztek abban, hogy „az alapítványokban jelentékeny erő és tehetős hatalom rejlik." Akis könyv egyik legfőbb erénye, hogy nemcsak remek jogtörténeti áttekintést ad, hanem definiálva az alapítvány fogalmát, világosan közli az olvasóval, miről is van tulajdonképpen szó. A szerző meghatározása oly frappáns, hogy azt érdemes idézni: „az alapítvány a jótékony célú adományozás egyik formája; olyan nyilvános kezelés és ellenőrzés alatt álló vagyon, amelynek csak a kamatait használhatják föl az alapító által megadott célra." Galambos prekoncepciója szerint az alapítványtétel modern formája a dualizmusban bontakozott ki. Való igaz, a gründolási meg az egyesületalapítási „lázzal" együtt az alapítványok száma is jelentősen megugrott. A kiegyezést követően látványosan megindult a gazdasági, az infrastrukturális és a társadalmi modernizáció. Ezzel együtt jelent meg az életfelfogásban is polgárréteg, amelynek nemcsak, hogy volt miből adnia, hanem még igénye is volt erre. Másfelől pedig igazán bőven akadt olyan cél, amelyet segíteni lehetett. Gondoljuk csak az állami „szociális háló" lyukaira! Sokak számára megrendítő volt az 1873-as krach, s annak minden következménye. Ugyanakkor az oktatást is lehetett támogatni. Ez egyben azt is jelentette, hogy 1867 után a korábbiakkal ellentétben - az adományozók alapvetően világi célokat határoztak meg. Az alapítványozási folyamat két végén az egyes személyek kerültek előtérbe. A donátorok természetes személyek voltak, a kedvezményezettek is többé-kevésbé meghatározott egyének körét jelentették. Az alapítvány eszközei szintén más profilt kaptak. Amíg a feudális korban az alapítványok ingatlanokban „álltak", addig az újkor szelleme szerint ezek tőkévé változtak és valamelyik hitelintézetben kamatoztak. Mivel a kiegyezés utáni alapítványok szimbiózisban voltak a polgárosodással, ezt az intézményt egy városban érdemes vizsgálni. így esett a szerző választása Nyíregyházára, amely egyébként egyetlen városa volt Szabolcs vármegyének. A logikus szerkezetű könyv egyik fontos fejezete az alapítványok működési mechanizmusát mutatja be az olvasónak. A szerző tömören, de világosan írja le a legfontosabb mozzanatot: az alapítást. Munkájának izgalmas része az, amelyik az adományozók belső indítékaira hoz néhány igazán érdekes példát. Az alaptőke átadását követően az függetlenedett az adományozótól és önálló jogi személyiséggé vált. Ezért volt fontos kérdés az alapítványok vagyonának kezelése, illetve pénzügyei. Az alapítványok döntő többségét azonban az I. világháborút követő infláció teljesen tönkre tette. A kötet legelgondolkodtatóbb fejezete az, amelyik az egyes alapítvány típusokat veszi számba, hisz ezek alapján válnak világossá azok a nemes célok, amelyek érdemesek voltak a segítségre. E tekintetben különösen figyelemre méltónak találhatjuk a felekezeti hovatartozást figyelembe vevő alapításokat. Galambos ugyanis példákon keresztül mutatja be a nagyfokú vallási tolerancia nyíregyházi jelenlétét. A dualizmus kori Magyarországon a rászorulóknak csupán töredéke részesedett^állami, törvényhatósági, illetve önkormányzati szociális gondoskodásban. Éppen ezért nagy feladat hárult a különféle -a mai szóhasználattal élve - egykori civil szervezetekre, így az egyesületekre és persze az alapítványokra is. Nem volt ez másként Nyíregyházán sem. A szabolcsi megye63