Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. szám - Hetényi Tiborné: Az önkormányzati levéltárak finanszírozása az 1990-es években / 42–51. o.

A fenti példák azt is érzékeltetik, hogy mennyire más megyénként a tervezés menete, szerkezete, gyakorlata. Általában a tervegyeztető tárgyaláson alakulnak ki a vélhetően végleges előirányzatok. Érdekes módon, a tárgyalásokon is megyénként más a döntési szint. A felmérés alapján a döntési mechanizmus következő változatai állapíthatók meg. A költségvetési tárgyaláson a közgadasági, illetve pénzügyi osztály vezetője, a szakmai osztály képviselője, néhány helyen a közgyűlés pénzügyi bizottságának tagja, Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (továbbiakban: KKDSz) megyei referense, az alpolgármester és a főjegyző vett részt. Volt, ahol a tárgyaláson a gazdasági, pénzügyi osztály vezetője elnökölt, máshol az alelnök döntött, legtöbb helyen azonban a lényeges módosításokat a főjegyzővel történő személyes megbeszélések során lehetett elérni, majd a részleteket a gazdasági, pénzügyi osztály véglegesítette. A szakmai felügyeletet ellátó osztályok hathatósan - behatárolt lehetőségeik mellett - támogatták az intézményeket. Kedvezőbb pozícióból indult az az intézmény is, amelynek sikerült a fenntartó által első körben közölt bevételi keretszámból „lefaragnia", és el tudta érni, hogy minden dolgozója megkapja az egészségügyi pótlékot. Ennek éves kihatása nagyságrendileg megközelítette a megelőző években történt intézményi elvonást. A kedvezőbb pozíció ellenére természetesen maradt a bevételcentrikus szemlélet és a szakmai feladatok rangsorolása. Már az első negyedévben egyértelmű volt a levéltár számára, hogy csak a bevételek túlteljesítésével tud „vegetálni". A költségvetési egyeztető tárgyalások egyértelműen azt célozzák, hogy a jelen gazdasági helyzetben az önkormányzatnak az intézmények működőképességének fenntartása a fontos. A szakmai feladatok ellátására vagy lesz pénz, vagy majd az intézmény pályázati úton szerez. Ez 2-3 év után tendenciává válik. Lehet itt hivatkozni a levéltári törvényre jogszabályi előírásokra, ha a pénzügyi háttér nem áll rendelkezésre. A visszaküldött adatok szerint 8 megyében volt lehetőség alkura, bizonyos prioritások érvényesítésére, a többieknél nem volt. A helyi önkormányzatok feladataik ellátását alapvetően 4 forrásból finanszírozzák, amelyek ismerete a felügyeletük alá tartozó költségvetési szervek számára sem közömbösek, mert behatárolják költségvetési lehetőségeiket. E források a következők: saját bevétel; normatív állami hozzájárulás; címzett és céltámogatás; átengedett, megosztott bevételek (adók). A saját bevétel egyik része „támogatásértékű bevétel"-nek minősíthető, állandó jellegű forrást biztosít, másik része az önkormányzat döntésétől függően vethető ki és szedhető be. A normatív állami hozzájárulás jellemzője, hogy az alanyi jogon illeti meg az önkormányzatokat, az éves költségvetési törvényben meghatározottak szerint. Ennek megállapítása az adott település lakosságának száma, egyes korcsoportjai, az intézményi ellátottak aránya és egyéb mutatók alapján történik. Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok részére kötöttség nélkül felhasználható normatív állami hozzájárulást, illetve felhasználási kötöttséggel járó állami támogatást - színházak, közműfejlesztés, egyes közoktatási célok támogatása - állapít meg. A felhasználási kötöttség nélkül megállapított normatív állami hozzájárulások között (igazgatási, kommunális, sportfeladatok, szociális és gyermek jóléti stb.) szerepel a helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátása is (állandó népesség alapján). Akötöttség nélküli felhasználási lehetőség azt jelenti, hogy az önkormányzat nem köteles a hozzájárulást az adott célra felhasználni, hanem a rendelkezésre álló összes forrás ismeretében dönt az 46