Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. szám - Hetényi Tiborné: Az önkormányzati levéltárak finanszírozása az 1990-es években / 42–51. o.

Az átvett pénzeszközök jelentős része eseti jellegű, pályázati pénz, vagy meghatározott célra kapott forrás volt. Az 1. sz. melléklet egyik sarkalatos pontja az intézményfinanszírozás. A diagramon egyértelműen látható, hogy a támogatás összege folyamatosan növekvő tendenciát mutatott, 1993. évtől kezdve azonban egyre inkább elmaradt a kiadási szintektől. Ez a nyíló olló nagyszerűen jelzi azt is, hogy az intézmények mekkora részt vállaltak a működési, fenntartási kiadásokból, hiszen a hiányzó részt saját bevételből, átvett vagy más pénzeszközökből kellett pótolniuk. Mindezek előrebocsátása után térjünk rá konkrétan a kérdőívben megjelölt pontokra: A tervezés során alapvető feladat, hogy az előirányzatokat a szakmai feladatok figyelembevételével, a valós - reálisan számba vehető - szükségletek alapján alakítsuk ki. Fontos, hogy a tervévet megelőző év eredeti előirányzatából kiindulva helyesen állapítsuk meg a javasolt előirányzatot. A két előirányzat közötti korrekciós tényezőkre - a szerkezeti változásra, szintrehozásra, fejlesztési többletre - nagyon oda kell figyelnünk. A tervezésnél általános gyakorlat a következő volt: az önkormányzatok a tervévet megelőző évben bekérték a költségvetési szervektől javaslataikat. Mivel még nem ismerték az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvény megyei önkormányzatot érintő szabályozását, a várható automatizmussal - az automatizmus még az inflációs ráta 50%-át sem érte el - kérték összeállítani az intézményi javaslatokat. Ezekből állt össze a megyei költségvetési koncepció. A megyei önkormányzatok közül sokan évek óta jelentős pénzügyi hiánnyal küzdöttek, ezért a megyei költségvetést több változatban készítették el és terjesztették a közgyűlés elé: az „A" változat a megyei intézmények által leadott igényeket tartalmazta, a „B" a felhalmozási és felújítási igények nélküli szűkített változat volt, a „C" pedig kemény korlátozással készült, csak az előző évre épülő személyi juttatások kötelező x%-ával növelt bérfejlesztéssel, a dologi kiadásoknál csak az előző évi szinttel lehetett számolni. Mindhárom változatnál ott állt, hogy elfogadása esetén mennyi hiánnyal kellett számolnia a megyének. Természetesen az előterjesztő pénzügyi osztály javaslatot is tett arra a változatra, amelynél a számított hiány még kezelhetőnek látszott. A közgyűlési döntés után tájékoztatták az intézményeket, hogy ezekkel a sarokszámokkal, a bértábla konkrét ismeretében, a működőképességhez minimálisan szükséges dologi kiadások figyelembevételével és a saját bevételeiknél 10-15%-os dinamikát feltételezve állítsák össze költségvetésüket. Lássunk néhány konkrét példát: 1. Az intézmény a munkatervi feladataihoz, fejlesztési elképzeléséhez, célkitűzéseihez igazítottan összeállította a költségvetési koncepciót, amit a szakmai területek képviselőivel koordináltak, rangsoroltak. Az intézmények számára - prioritásuktól függően - kialakult egy keretszám, ez alapján lehetett tervezni. Az elmúlt éveket - 1996-tól, a „nagy elvonások évétől" - nem jellemezte a bázisszemlélet. Azt tapasztalták, hogy a tervezés kiindulási adatát a teljesített bevételek nagyságrendje, a kiadási oldalt a bázisév kiadási tételei határozták meg, a fennmaradó különbség adta az intézményfinanszírozás összegét. 2. A levéltár a költségvetési koncepcióhoz nem kapott keretszámokat, a terv az igényeknek, illetve szükségleteknek megfelelően épült fel. A kiadásokat az előző év adatainak figyelembevételével, szintrehozással állapították meg. A végleges tervszámok meghatározása - fontossági sorrend és a lehető44