Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - MÉRLEG - Márfi Attila: T. Mérey Klára: A pécsi dohánygyár története. Pécs, 1997 / 66–70. o.

egyébként nagyon értékes - történeti szintéziseknek. T. Mérey Klára abban a szerencsésebb helyzetben volt, hogy történész munkáját már nem terhelték az ún. szocialista korszak fent vázolt normatívái. Ugyanakkor egy olyan gazdasági iparág történetének feldolgozására vállalkozott, amelynek (legalábbis a kívülálló számára) nem volt akkora jelentősége városunk életében, mint például a Zsolnay Kerámiagyárnak, a DGT-nek, vagy akár a kesztyűgyárnak. Ettól függetlenül, az itt közreadott gyártörténet megközelítési módjában, adatgazdagságában, a részletes és szerteágazó elemzést és szintetizálást tekintve példaértékűnek mondható a hasonlójellegű összefoglaló munkák sorában. Figyelemre méltó a szerző azon törekvése, hogy az ipari létesítmény életében fontos időszakokat nem csak a piaci törvények, gazdasági és társadalomtörténeti direktívák függvényében közelíti meg. Egy-egy jelentősebb sorsforduló, mint az átélt két világháború és a gazdasági világválság tárgyalásánál a gyári munkások és alkalmazottak társadalmi rétegződését és szociális helyzetét hosszasan vizsgálja, mintegy szociográfiai felméréseket, összevetéseket alkalmazva. S ezt az igényes rétegelemzést statisztikai táblázatok, felmérések, ábrák, grafikonok és kimutatások támasztják alá az egyes fejezetekben. Az egységes és tagolt szerkezetű szintézis 13 főfejezetben tárgyalja az 1912-ben üzembe helyezett létesítmény történetét az 1949 január elején bekövetkezett szervezeti változásokig: Az „Előzmények" c. fejezet a dél-dunántúli régió dohánykeresletének és termesztésének több mint 200 esztendővel ezelőtti kezdeteit vázolja fel. Az említett térségben először Somogyban (Szülök), majd Tolna és Baranya vármegyékben is egyre több községben termelték a német telepesek közvetítésével itt is megkedvelt élvezeti cikket. Pécsett már a 18. század utolsó felében nagy volt a keletje az „új hóbortnak", később szivarkakészítő műhelyek is létesültek, de a dohányjövedék 1850-ben állami monopóliummá tételét követően ezek is megszűntek. Közben a századfordulóra az említett három megyében, csaknem 6 000 katasztrális hold területen termesztették már a dohányt. De a régió még nem rendelkezett feldolgozó és termékgyártó hálózattal. Végül a szerző ismerteti az ország többi pontján is létesült dohánygyárak telepítésének körülményeit, valamint Pécs város vezetésének több éves tárgyalásait és erőfeszítéseit a helyi dohányfeldolgozó egység megalakításáért. Végül is 1906 januárjában született meg az a kormányszintű döntés, amely engedélyezte Pécs városának az új szivarkagyár felépítését. Az ezt követő második fejezet, „Agyár megalapításától a termelés megindulásáig" c. alatt a létesítmény 1912-ben történt átadásáig eltelt hat esztendő előkészítő munkálatait ismerteti az olvasóval. Az 1908-ban elkezdődött építkezéseket részletesebben tárgyalja a szerző a korabeli versenytárgyalási dokumentumok, munkavállalói szerződések és a műszaki tervdokumentációk adataira támaszkodva. „A magyar dohányipar szerkezeti felépítése és a dohánygyártási technológia" címet viselő harmadik, s egyben a legrövidebb fejezetrész pedig a dohánygyártás országos fejlettségi szintjének jellemzőbb mutatóit taglalja. A pécsi dohánygyár első éveit bemutató negyedik fejezet az újonnan létesült gyár munkásainak és alkalmazottainak rétegelemzésére és a munkakörülmények ismertetésére vállalkozott. Az új technológia alkalmazása és a pécsi dohánygyár piackeresési próbálkozásai zárják a fejezetet. A következő fejezet az első világháború idején bekövetkezett változásokat tárgyalja, melynek első szakaszában bizonyos fokú fellendülés is tapasztalható a gyártási technológiában: a hadiigényeknek megfelelően a dohánytermékek hirtelen megugrott mennyiségében s ennek függvényében a munkáslétszám emelkedésében is megmutatkoztak ezek a progresszív folyamatok. A 67