Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - MÉRLEG - Pritz Pál: Anton Czettler: Pál Graf Teleki und die Aussenpolitik Ungarns 1939–1941. München, 1996 / 60–65. o.

mes megemlíteni, hogy az ismertetett munka magyar változatában Juhász Gyula 1964-es könyvével való polémia természetesen megmaradt, ám Czettler Antal olyannyira megértővé vált elhunyt vitapartnerével szemben, hogy „úttörőnek" minősíti a munkát (338), az előszóban köszönetet mond Juhász Gyulának, sőt szabályosan bocsánatot kér tőle. „Német nyelvű könyvem megírása után szereztem tudomást arról, milyen erős nyomás ellenére sikerült Juhásznak kiharcolnia, hogy Telekiről egyáltalán könyvet írhasson. Ezért... bocsánatot kérek" (13) Úgy véljük azonban, hogy a döntő kérdés az: indokolt vagy indokolatlan-e a kritika. Egyébként az említett nyomás aligha létezhetett, hiszen Juhász nem Telekiről, hanem, a Teleki-kormány (tehát Magyarország) külpolitikájáról írt monográfiát, a korszak politikatörténetének monografikus feltárása pedig a Történettudományi Intézet (ahol Juhász dolgozott) munkatervi feladata volt. Feltehetőleg nem elhanyagolható adalék, hogy Tilkovszky Lóránt 1968-ban már valóban Teleki-életrajzot publikált a meglehetősen nagy példányszámú Népszerű történelem c. sorozatban. Amikor Czettler Antal Juhász Gyulát összefoglalóan bírálja, akkor a vitatott nézeteket Tilkovszky Lóránt Teleki-életrajza alapmegállapításainak felidézésével teszi meg. Most ne akadjunk meg ezen az eljáráson, mert valóban a két hazai historikus álláspontja egybecseng. Czettler - egyébként korrekt interpretálásában Juhász-Tilkovszky álláspontja két tézisben összegeződik. Az első szerint a Teleki-kormány külpolitikája azért futott zátonyra, mert 1. a korabeli magyar uralkodó réteg egész külpolitikáját Trianon revíziójának rendelte alá, amely csak a fasiszta hatalmak segítségével volt elérhető. 2. Ezen kívül ez a politkai erő elmulasztotta, hogy a hitleri fasizmussal szembeni ellenállásában a haladó demokratikus erőkre támaszkodjék. Czettler Antal szerint ez a felfogás mind Európa 1941 tavaszán létezett stratégiai helyzetét, mind pedig az akkori magyar társadalom általános hangulatát teljesen figyelmen kívül hagyja. Ezután ennek a helyzetnek felsorolja azokat a jellemzőit - Németország hatalmának csúcspontján állt, Jugoszlávia néhány nap alatt összeroppant a német támadás súlya alatt, Görögország kapitulált, a Szovjetunió megegyezett Németországgal -, amelyeket (a szovjet külpolitika taglalását kivéve) természetesen mind Juhász, mind Tilkovszky munkájában is meg lehet találni. A korabeli szovjet külpolitika valódi természete bemutatásának számonkérése a szovjet hatalmi rendszeren belül élt magyar történészektől aligha lehet méltányos. Nyilván ezzel is összefügg, hogy Juhász, Tilkovszky és több magyar vezető történész (így annak idején Ránki György is) túlhangsúlyozta - amint arra más összefüggésben már utaltunk - a korabeli magyar politikai elit felelősségét, és nem mérlegelte kellőképpen a geopolitikai meghatározottságot. Ez a kényszer azonban nem volt abszolút értékű. A baj pedig az, hogy Czettler Antal a másik szélsőség nézőpontjából bírálja Juhász-Tilkovszky álláspontját. Amikor Czettler Antal azt írja, hogy geopolitikai helyzete miatt Magyarország nem csupán tengely-, hanem hangsúlyozottan németbarát politikát volt kénytelen folytatni (28), akkor ezzel az állásponttal természetesen egyetérthetünk. Könyvének egészéből azonban az derült ki, hogy ezt a meghatározottságot szinte monokauzálisan kezeli, s az ennek nyomán megszületett döntéseket nemhogy nem tartja hibásnak, hanem - amint a második bécsi döntésnél láttuk - kifejezetten pozitívan értékeli. Ebben minden bizonnyal jelentős mértékben közrejátszik az, hogy a szerző nem veszi tekintetbe: a korabeli magyar külpolitika kezdettől fogva terhes volt azzal a súlyos ellentmondással, hogy egyfelől tisztában volt az ország gyengeségével, azzal, hogy saját erőből revíziót nem tud elérni, mégis a revíziós igényeket - elmulasztva a történelmi Magyarország bukásának szükségszerűségével való szembesülést - nagy63