Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - KILÁTÓ - Garadnai Zoltán: Beszámoló az V. Európai Levéltári Konferenciáról: Barcelona, 1997. május 27–30. / 55–59. o.

a levéltáros szakma alapvető feladata, amely három, egymástól jól elkülönít­hető területre osztható, 1. A dokumentumok közvetlen konzerválása, kezelése. 2. Az előzetes állagmegőrzés, amikor arra törekszünk, hogy megteremtsük az optimális feltételeket ahhoz, hogy a történeti források az utókor szá­mára is elérhetők legyenek. 3. A harmadik területnek számít a mikrofilmezés, illetve mindazok a meg­oldások, amelyek lehetővé teszik, hogy ne az eredeti dokumentum kerül­jön a kutatók kezébe. Megítélése szerint ezen három terület széles körű alkalmazása elengedhe­tetlen, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a megfelelő technikai felszereltség biztosítása nélkül ez nem lehetséges. Itt elsősorban azon eszközök használa­ta szükséges, amelyek a megfelelő páratartalom és hőmérséklet, a levegő­áramlás, a tűz- és árvízvédelem feltételeinek megteremtését szolgálják. Nagyon fontos az állandóan egyenletes klíma biztosítása, ahol még azt is fi­gyelembe kell venni, hogy az újonnan épített falak kiszáradása hosszabb időt igényel, és ez minden jószándék ellenére is, állományvédelmi problémákhoz vezethet. Vincenta Vinas, a Spanyol Nemzeti Értékek Intézetének osztályvezetője a levéltári és a könyvtári dokumentumok restaurálásának feladatait foglalta össze. Elsősorban az alkalmazott technikákat mutatta be. A restaurálás fo­lyamatában - véleménye szerint - két nagy szakaszt lehet elkülöníteni. Az egyik a megelőzés, a másik pedig a tulajdonképpeni restaurálás fázisát jelen­ti. Az első fázis alapelemei: 1. A megfelelő környezet kialakítása. 2. A könyveket károsító rovarok, rágcsálók elleni védekezés. 3. Árvizek, tűzvész elleni védekezés. 4. Biztonsági másolás. Mindezek alkalmazása lehetővé teszi, hogy az iratok ne jussanak el a má­sodik fázisba, ami a restaurátori munka tényleges elvégzését jelenti. Claes Granström, a Svéd Nemzeti Levéltár igazgatója előadásában a svéd­országi példákon keresztül mutatta be az állományvédelem fontosabb felada­tait. Referátumát három újonnan alkalmazott technika bemutatásának szentelte: 1. A számítástechnikai úton előállított dokumentumok megőrzésének kér­dése és fontossága. A levéltáros szakma előtt álló feladatok egyik legfon­tosabbika az ezen technológiával „termelt" iratok megőrzése. 2. A mikrofilmezés, ami náluk elsősorban a mormon egyház által készített anyakönyvek őrzését jelenti. 3. Az audio-vizuális dokumentumok őrzése. A szerző szerint ezen dokumentumok őrzése, kezelése egyáltalán nem olcsó, de alkalmazásuk - a modern kor kívánalmainak megfelelően - elengedhetet­len. Michel Duchein, a Francia Nemzeti Levéltár felügyelője a levéltári fondok létrehozásának módszereiről, a proveniencia elv („principe de provenance") al­kalmazásáról tartott előadást. A szerző hangsúlyozta, hogy egyrészt a prove­niencia elv, másrészt a fondon belüli eredti szerkezet megőrzése („principe de structure") a levél tárelmélet és gyakorlat alapvető követelménye. Ezen elvet érvényesítik egyes országokban akkor, amikor az iratképzők által alkalma­zott eredeti iratkezelési rendet („principe de respect de 1' ordre primitif") tiszteletben tartják. A proveniencia elv alkalmazását az alábbi területeken vizsgálta: 1. A jelenkori levéltári fondok kezelésének alapelemei. 56

Next

/
Thumbnails
Contents