Levéltári Szemle, 48. (1998)
Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - Takács Edit: Az önkormányzati levéltárak gyűjtőterületi munkája / 29–51. o.
portban. 1.: A magyarországi közlevéltárak 1996-ban (A közlevéltárak legfontosabb adatai és az 1996. évi iratgyarapodásuk jegyzéke) Szerk.: dr. Kálniczky László, a levéltárak adatszolgáltatásai alapján összeállította Kaszás Marianne, MOL, Bp. 1997. 87. p. (továbbiakban: A magyarországi közlevéltárak 1996-ban). < 19 Az 2. sz. táblázat adatainak forrásai: 1990: Az önkormányzati levéltárak beszámolói. Műv. Min. Levéltári Osztály, 1994: Az önkormányzati levéltárak beszámolói, Műv. Min. Levéltári Osztály, 1995: Az önkormányzati levéltárak beszámolói, Műv. Min. Levéltári Osztály, 1996: A magyarországi közlevéltárak 1996-ban. 20 Több mint elgondolkoztató a Bács-Kiskun megyeiek tapasztalata: a levéltárba kerülő történeti értékű iratok hiányosak; tipikusnak mondható, hogy a termelőszövetkezeteknél csak az 1960-as, állami gazdaságoknál az 1980-as, vállalatoknál az 1970-es évek végétől vannak meg. Úgy tűnik, nemcsak a többszöri átalakulások során, de az iratképzó'nél hosszú ideig történő tárolás alatt is semmisülnek meg iratok. 21 Takács Edit id. mű: 24. p.; Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei; Csombor Erzsébet, Petemé Fehér Mária és Böőr László szóbeli közlése. 22 A csődtörvény végrehajtásából adódó levéltári gondokra a MLE reagálását L: Pallium 4. (1991) és 5. sz. (1992); A csődbejutott vállalatok iratanyagának átvételéhez ígért kormányzati támogatásról 1: Kálmán Attila államtitkár tájékoztatójáról szóló beszámolót = LSz 1992/2. 101-107. p.; Az önkormányzati levéltárak éves jelentései; Takács Edit id. mű 26-27. p. 23 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei; Takács Edit id. mű 27. p.; A MLE konferenciája: 57. p. 24 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei; Takács Edit id. mű 23. p. 25 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei. 26 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei. 27 Takács Edit id. mű 28. p. 28 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei; Takács Edit id. mű 28. p. 29 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei; a korábbi tanfolyamokra pl.: Irattáros és iratkezelői tanfolyam tapasztalatai Szabolcs-Szatmár megyében = LSz 1985/4. 64-68; Az irattárosképző tanfolyamok szervezésének Bjékés megyei tapasztalatai = LSz 1985/4. 69-70. p.; Petrikné Vámos Ida: Irattárosképzés az Új Magyar Központi Levéltárban = LSz 1991/4. 45-52. p. 30 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei. 31 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei. 32 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei. 33 Az önkormányzati levéltárak éves jelentései és tervei. Több mint elgondolkoztató a Veszprém megyeiek tapasztalata: „A politikai rendszerváltás nyomán átalakuló hivatali és intézményszervezet, valamint a megszűnő vagy átszerveződő gazdasági szervek azonban alig néhány éves iratok hatalmas tömegeit is gazdátlanul hagyják." Dr. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója a Német Szövetségi Levéltár meghívására 1998. június 8-12. között látogatást tett a koblenzi és a berlini levéltári központokban. Ez volt az első alkalom, hogy a MOL főigazgatója hivatalos látogatást tett a németországi központi levéltárakban. A megbeszéléseken áttekintették a levéltárak közötti együttműködés lehetőségeit, Gecsényi Lajos előadást tartott a koblenzi levéltárban a magyar levéltárügyről és a Magyar Országos Levéltárról. 51