Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - Lakos János: A közigazgatási reform ügye a Szapáry-kormány minisztertanácsa előtt, 1890–1892 / 3–18. o.

lelő szakerők bevonását. E vonatkozásban újólag a legfőbbnek nevezi a nemzetiségi szempontot, „melyet figyelmen kívül hagyni nem szabad ..., ha erősíteni akarjuk a magyar államot, ha megbízható közegekkel akarunk rendelkezni az ország minden részén, azt csak a tisztviselők kinevezése által érhetjük el." Szó esett a kinevezési hatáskör megosztásáról (a miniszterelnök-belügyminiszter javaslata szerint az alispánt, a főjegyzőt, a tiszti főügyészt, az árvaszéki elnököt és ülnököket, valamint a főszolgabírókat a belügyminiszter előterjesztésére a király, a tisztikar többi tagját a belügyminiszter, a segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzetet pedig a főispán nevezné ki), a tisztviselői egyéni felelősség erősítéséről, és arról, hogy a kinevezési rendszer csak a mandátumok lejártával, 1895 végével léptetendő hatályba. Szapáry szerint a tervezett változtatások olyan mérvűek, hogy azok az 1886 :21. te. novelláris megváltoztatásával nem vihetők keresztül, ezért „a törvényhatóságokról, illetőleg a vármegyék szervezéséről" új törvény meghozatalát tartotta szükségesnek. Az előterjesztő meglehetősen optimista módon a következőképp igyekezett oldani a kinevezési rendszer iránti félelmeket: „Azon aggodalom, mely többek kebelében a közigazgatás államosítása... folytán az állam kormánya kezében túl nagy hatalomnak összpontosítása s a közszabadság elnyomása tekintetében felmerül - eloszlatható, ha tekintetbe vesszük, hogy a helyes irányban kifejlődő önkormányzatban, a törvényhatóságoknak a tisztviselők eljárásával szemben biztosított ellenőrzési jogában, a közönség részvételével szigorúan kezelendő fegyelmi rendszabályok, az egyidejűleg életbe léptetendő közigazgatási bíráskodásban és a megfelelő szolgálati pragmatika megalkotásában kielégítő óvszerekről gondoskodva lesz." Az előterjesztés III., a közigazgatási bizottságról (1876:6. te.) szóló része egyértelműen e szerv fenntartása mellett foglalt állást; továbbra is állami és önkormányzati elemekből álló bizottságot tartott szükségesnek (ezen belül, utóbbi súlyát emelendő, 10 helyett 12 tagot és 4 póttagot választhatna a megyei közgyűlés), és meg kívánta tartani a hármas (közigazgatási, fegyelmi és fellebbviteli) hatáskört is. Viszont lényeges változtatást tervezett annyiban, hogy - a túlterheltséget enyhítendő, a fellebbviteli ügyeket nem a bizottság plénuma, hanem a szervezendő három szakkbizottság (közigazgatási, adó és gazdasági-erdészeti) intézné, - a bizottság plénuma nem havonta, hanem csak negyedévente, ellenben a szakbizottságok havonta, esetleg havonta kétszer üléseznek. Jelentős változtatásokat irányzott elő a javaslat TV. része az 1877 : 20. tcben szabályozott gyámsági és gondnoksági ügyek területén. Eszerint: - Választott tisztviselők helyett ezen ügyeket is kinevezett állami tisztviselők intéznék (kivéve a fővárost és a thj. városokat). - A rendezett tanácsú városi és a községi árvaszékekre nincs szükség, a megyei hatóság mellett megszervezendő az elsőfokú gyámhatóság a vármegye egész területére kiterjedő illetékességgel (a fővárosi és a thj. jogú városi árvaszékek azonban megmaradnának). - A községi gyámpénztárak az adóhivataloknál szerveződő gyámpénztárakba vonandók be, a megyei gyámhatóság alá tartozó árvapénzek pedig a megyeszékhelyek királyi adóhivatalaiban kezelendők. - Az elsőfokú gyámhatóságok határozatai elleni fellebbezésekben másod- és végső fokon a Belügyminisztérium helyett a „közigazgatási legfőbb bíróság" határozna. - A nagy- és kisközségekre nézve járásonként a főszolgabírónak alárendelt közgyámok alkalmaztatnának. 10