Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - Lakos János: A közigazgatási reform ügye a Szapáry-kormány minisztertanácsa előtt, 1890–1892 / 3–18. o.

Végül, de nem utolsósorban az V. részben a bevezetendő közigazgatási bíráskodásról szólt a minisztertanácsi előterjesztés. Szapáry mindenekelőtt az előző kormány álláspontjával szemben - leszögezte azt, hogy nem indokolt minden megyében egy alsó fokú külön közigazgatási bíróság felállítása, mert erre csak „ott van szükség, ahol a közönségnek az a jog adatik meg, miszerint oly esetben, midőn magát a politikai hatóságok határozatai által jogaiban sértettnek véli: a határozatot a közigazgatási bíróságnál keresettel támadhassa meg, ily széles hatáskörrel felruházott közigazgatási bíróságot életbe léptetni a mi viszonyaink közt még nem tartanám időszerűnek, mert egyrészt Magyarország erős tekintélyes kormányzatot igényel, s ennek rovására történnék ..., ha rendelkezései ellenében perek támasztassanak, és gyors lebonyolítást igénylő kérdések hosszú pereskedéstől tétessenek függővé, másrészt hazánkban a közigazgatásnak ... még meg kell szilárdulni, és csak ha rendszeres közigazgatási szervezettel, szakképzett tisztviselői karral bírunk, ... akkor lehet szó arról, hogy egy oly bírósági intézmény léptessék életbe, mely a közigazgatási legfelső fórumok határozatával szembe is megsemmisítő hatáskörrel legyen felruházva... Ellenben teljes jogosultnak látom azt a kívánságot, hogy oly szervezettel létesíttessék, mely a jogsérelmeket lehetőleg kizárja. Ez mindenesetre eléretik akkor, ha oly ügyek, melyeknél a jog kérdése döntő, végső fokban egy közigazgatási bírósághoz fellebbezhetők." Vagyis a kormányfő szándéka szerint a már jogerős határozatok nem lennének bíróság elé vihetők. A fenn álló Pénzügyi Közigazgatási Bíróság az elképzelés alapján egy ideig még önállóan, később azonban a közigazgatási bíróság osztályaként működne. Hasonlóan: az előterjesztés szerint az illetékességi vitás kérdésekben való döntés továbbra is a minisztertanács hatáskörében maradna, később esetleg fel lehetne állítani egy külön illetékességügyi bíróságot is. A hatáskört illetően további tanulmányozást tartott szükségesnek az előterjesztő, de azért 16 pontban felsorolta az általa közigazgatási bíróság elé fellebbezhetőnek ítélt ügyeket. (Ezek terjedelme jóval szűkebb volt a Tiszakormány 1889 végi tervezetében foglaltaknál.) Szapáry a bíróság előtti eljárás módjára az írásbeli utat ajánlotta. * * * A fentiekben ismertetett elaborátumot 1890. szeptember 5. és október 11. között nyolc minisztertanács tárgyalta.

13 A tárgyalás lényegében az előterjesztésben foglaltak sorrendjében folyt, de néhány kényes kérdésben (az országgyűlés által meg nem szavazott adóra és újonckiállításra vonatkozó kormányrendeletek végrehajtása, a főispán és az alispán hatásköre, járási bizottság szervezése) a végére maradt a döntés meghozatala. Nézzük, a miniszterek testülete mennyiben, milyen módosításokkal fogadta el a miniszterelnök-belügyminiszterjavaslatait? Szeptember 5-én először néhány „előzetes kérdés"-ben határozott a testület az alábbiak szerint: - Mivel a közigazgatás reformja a kormány programjának „fő pontja", és az 1892-ben esedékes országgyűlési választásokon sem lenne célszerű a reform kérdését „izgatások tárgyává tenni", a reform-törvényjavaslatot a folyó országgyűléssel kell letárgyaltatni. - Ezen belül is csak a folyó ülésszak jöhet szóba igazán, mert az utolsó ülésszakban egy ellenzéki obstrukció meghiúsíthatja a javaslat elfogadását. - Erre tekintettel azzal is beérné a minisztertanács, hogy az utolsó előtti ülésszakban csupán „a közigazgatás miképpeni berendezésének elvi kérdésé"-t döntse el az országgyűlés. 11