Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - Lakos János: A közigazgatási reform ügye a Szapáry-kormány minisztertanácsa előtt, 1890–1892 / 3–18. o.

köréből. Ezeket az ügyeket a jövőben az állandó választmány és a tisztviselők látnák el. Következésképpen a főispán elnöklete alatti állandó választmány eddigi jobbára előkészítő hatásköre kibővülne pl. a községi szabályrendeletek, költségvetések és számadások jóváhagyásával, a gyógyszertárak engedélyezésével és a községegyesítésekre vonatkozó javaslattétellel. A közgyűlés megmaradó hatáskörét 18 pontban sorolta fel az előterjesztő (szabályrendeletek alkotása; törvényhatósági választókerületek alakítására és a járásbeosztásrajavaslattétel; törvényhatósági utak, vámok, közművek, építkezések és közmunka fölötti intézkedés; kölcsönfelvétel; törzsvagyonszerzés és -elidegenítés, költségvetés és zárszámadás megállapítása, pótadókivetés; saját vagyon kezeléséről rendelkezés; HÉV-ek segélyezése; állandó, igazoló, bíráló és központi választmány stb. tagjainak választása; a törvényhatóság területén működő tisztviselők ellenőrzése, a fegyelmi törvény alapján ellenük vizsgálat elrendelése; kérelmezési és levelezési jog gyakorlása; indítványok tárgyalása; felirati jog gyakorlása; laktanyák létesítése; szegény-, lelenc- és kisdedóvási ügyek, alapítványok felügyelete; közművelődési ügyek, iskolák és kulturális intézetek létesítése; közgazdasági ügyek: hitelintézetek és szövetkezetek létesítése; a törvény által ide utalt és utalandó más ügyek). Fontos változtatások szerepeltek az előterjesztésben a főispánt illetően (IV. fejezet). Már az 1886 : 21. te. jelentősen kiterjesztette a főispán hatáskörét, amikor a közigazgatás felügyeletén túlmenően „a felmerülő szükséghez" képesti intézkedési joggal is felruházta, de a megye első tisztviselőjének, a közigazgatás vezetőjének továbbra is a közgyűlés által választott alispánt hagyta meg. Ebből - az előterjesztő szerint - „az összeütközések és súrlódások egész láncolata ered", ezért a főispánt kell megtenni a megye területén működő összes tisztviselő (kivéve a bírói kart) főnökének, aki „mint a kormánynak első közege" maga vezeti a közigazgatást. A főispán állását Szapáry azzal is erősíteni kívánta, hogy a jövőben nem a belügyminiszter, hanem a miniszterelnök előterjesztésére történne a kinevezése. A következő (V-VIII). fejezetek a jövőben állami kinevezés alá eső törvényhatósági tisztviselőkkel kapcsolatos elképzeléseket tartalmazták. Ezek érdemben nem változtatnának a megyék központi és külső (járási) tisztviselői karán, csupán a megyei főpénztárnok állása szűnne meg a megyei pénztárak adóhivatalokba történő beolvasztásával, és a nem tisztviselői jogállású közgazdasági előadót váltaná fel egy hatékonyabb közeg. Ellenben lényegesen módosulna az alispán és a főszolgabírók feladatköre. Az alispán teendőinek nagy részét a főispán venné át, „az alispán a főispánnak első előadója, akadályoztatása esetén helyettese leend, de a főispán fogja az egyes tisztviselők munkakörét meghatározni, az ügyvitel pedig egyöntetű alapelvek szerint az összes törvényhatóságra nézve kormányrendelettel állapíttatik meg" — olvashatjuk az előterjesztésben. A főszolgabírók mentesülnek a pénzkezeléstől, az adók, illetékek, bírságpénzek, kórházi ápolási költségek behajtásától és a kihágási ügyek intézésétől. Szapáry - a költségkihatások miatt - elvetette a járások számának növelését, ugyanakkor az ésszerűbb járásbeosztás megvalósítását, a járásbírósági és adóhivatali beosztásai való összhangba hozatalának szükségességét ismételten hangsúlyozta. (Akkor - Budapestet és Fiumét nem számítva - 408 járás, 377 járásbíróság és 224 adóhivatal volt az országban, és csak 25 megyében egyezett a járások és a járásbíróságok száma.) Szapáry előterjesztésében kiemelkedő jelentőséget tulajdonított a tisztviselői kar minőségi fejlesztésének. Képzett tisztviselőkben hiány van - írta, de a kinevezési rendszer bevezetésével a választási rendszerben bizonytalan hivatalnoki életpálya biztossá, kiszámíthatóvá lesz, ami majd elősegíti megfe9