Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - Lakos János: A közigazgatási reform ügye a Szapáry-kormány minisztertanácsa előtt, 1890–1892 / 3–18. o.

gyen; megadatván még a megyei képviseletnek azon joga, hogy az állami közegek működését a törvény korlátai közt ellenőrizze. Meg kell tehát teremtenünk az állam feladatai által igényelt végrehajtási teendők ellátására hivatott közegeket, mi nem történhetik másképp, mintha [sic!] a közigazgatási tisztviselők kineveztetnek. Az önkormányzat pedig, ha a hozzá utalt számos teendőtől mentesíttetik, egész erejét saját feladatainak ... fogja szentelhetni. ... Hatáskört kell adni a megyéknek, hogy közgazgadasági kérdésekkel foglalkozhassanak, és ezen ügyekben vagy saját hatáskörükben intézkedjenek vagy a megyéket érdeklő ily kérdésekben a kormányhoz felterjesztést tehessenek" Fentiek után a törvényhatóságok eddigi hatáskörében szükséges változtatásokról olvashatunk az előterjesztésben. Eszerint: - A törvényhatóságok továbbra is gyakorolnák az önkormányzatot, de nem közvetítenék az állami közigazgatást, és megkapnák az állam által kinevezendő tisztviselők eljárása feletti ellenőrzés jogát. A felírási és kérvényezési jog fenntartására határozottan szükség van, „s ha nem volna meg alkotmányunkban, gondoskodni kellene a hiány pótlásáról azért is, hogy a megyei élet iránti éreklődés részben ezen jogok által is ébren tartassák"- szólt az indoklás. - Megmaradna szabályrendelet-alkotási és - kizárólag önkormányzati célokra - a pótadó kivetési joguk. - Ellenben megszűnne az 1886: 21. te. 20. §-ában fenntartott azon hatáskörük, amely szerint az országgyűlés által meg nem szavazott adó tényleges behajtására vagy a meg nem ajánlott újoncok tényleges kiállítására vonatkozó kormányrendeletet nem kötelesek végrehajtani. Szapáry részletesen megindokolta javaslatát: a reform lényeges része éppen az, hogy a rendeletek végrehajtása biztosított legyen az állam által kinevezett tisztviselőkkel. „Mindaddig, míg a tisztviselők állásukat a megye közönségének bizalmából nyerték el, s ebből folyólag elsősorban annak rendelkezése alatt állottak, bírt némi értelemmel, hogy a megye megtilthatta nekik a ... kormányrendeletek végrehajtását... De akkor, midőn a kormány a tisztviselőt kinevezi, lehetetlen a tisztviselőt egyszersmind azon joggal is felruházni, hogy ő ítélje meg, mily esetekben tartozik engedelmességgel saját felsőbbségének, és mely esetben vegye figyelembe a megye tiltakozását." Ha a kormány törvényes felhatalmazás nélkül követel adót vagy újoncot - folytatódott az érvelés - „mindig jogában fog állani egyik renitens tisztviselő helyett mást bízni meg a rendelkezés végrehajtásával, s egy kormány, mely el van szánva túltenni magát a törvényen..., az nem fog visszariadni azon ellenzéstől sem, melyet egyes megyék vele szemben kifejthetnek. S miután az évenként egybehívandó országgyűlésben s ennek biztosított azon jogában, hogy a minisztereket felelősségre vonhatja, találom alkotmányuk legfőbb biztosítékát, a törvényhatóságok részére a múltban meghagyott, de a jövőben gyakorlati értékkel különben sem bíró jog fenntartását mellőzendőnek tartom..." - foglalt állást a kormányfő. Az előterjesztés e részének következő fejezeteiben (II—III.) a törvényhatósági bizottság összetételét, a közgyűlés és az állandó választmány hatáskörét érintő javaslatokról esett szó. Eszerint a bizottságnak a jövőben nem lehetnének tagjai a községi és a körjegyzők, viszont megszűnne az a korlátozás, hogy egyvalaki egy törvényhatósági bizottságban vehet részt, a megyei és a megye területén fekvő thj. város törvényhatósági bizottságának sem lehet egyszerre tagja. Mivel a „nagy számból álló megyei bizottságokkal és a félévenként tartott közgyűlésekkel adminisztratív ügyeket intézni nem lehet", az előterjesztő javasolta a közigazgatási teendők kivételét a közgyűlés hatás8