Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - Lakos János: A közigazgatási reform ügye a Szapáry-kormány minisztertanácsa előtt, 1890–1892 / 3–18. o.

mukkal „oly nagy politikai egységek, melyek egy központból a kellő hatállyal alig adminisztrálhatok." Pár sorral alább azonban az ellenérveket olvashatjuk: „a megyei kötelék feloldása sok tekintetben káros lehet politikai, illetőleg nemzetiségi szempontból." ... „nem látszik célszerűnek azon nagy izgalmat, mellyel járni fog a tisztviselők választásának megszüntetése, még fokozni azzal, hogy egyidejűleg egy nagy mérvű területi rendezés hozassék javaslatba." Ezért „a megyék területének szabályozása csak a legszükségesebbekre, a legkisebb megyék egyesítésére szorítandó, s ezen területi rendezés kiterjedne csupán Ugocsa, Esztergom, Turóc, Árva, Liptó, Brassó és Fogaras megyékre." Ezzel szemben Szapáry - utalva a minisztertanács korábbi határozatára - „kiváló súlyt" fektetett arra, hogy a közigazgatási járások területei és székhelyei összhangba hozassanak a bíróságok és a pénzügyi hatóságok illetékességi területeivel és székhelyeivel. Ezt követően a tövényhatósági városokról szóló külön törvény megalkotása mellett érvelt a miniszterelnök-belügyminiszter: „városaink felvirágoztatása, gazdasági és kulturális fejlődésük siettetése, a polgári elem életre keltése, politikai és társadalmi súlyának növelése nemzeti szempont, mert ők mint a művelődés és kereskedelmi szellem előmozdítói s a magyarosodás fő tényezői, fontos missziót hivatvák betölteni államéletünkben." Ezért „míg a vármegye teljesen elveszti a tisztviselők választására való jogát, addig a város, melynek saját vagyona van, és melynek igazgatásánál a vagyon kezelése fontos kérdést képez, ... részben legalább önválasztotta tisztikarral kell hogy bírjon." Tehát városi törvényt szükséges hozni, az pedig magától értetik, hogy Budapest fővárost illetőleg külön törvény alkotandó..." Létesítsenek-e önkormányzati képviseletet a járásokban?— tette fel a kérdést az előterjesztő. Szapáry erre az „elvont" célszerűség szempontjából igennel felelt, de gyakorlati okokból mégis a nem mellett tette le a voksát. Egyrészt félt attól, hogy „a megyei és járási képviselet működése egymásra zavarólag fog hatni", mivel nehéz a közös és a speciális ügyek elkülönítése, másrészt és „leginkább" azért emelt szót az intézmény létesítése ellen, mert „a járási képviselet elemei az ország több vidékén nemzetiségi befolyások alatt állván, a közigazgatásnak a magyar állameszme megerősítésére irányuló tevékenységét is képesek lehetnek megbénítani,... az ország igen sok részén egyes járásokban ily testületet megbízható elemekből alakítani nem lehetne." így folytatta a kormányfő -, bár a decentralizáció a közigazgatás jósága és az önkormányzati tevékenység felkeltése miatt hasznot hajtana, de „általános politikai és főleg nemzetiségi tekintetekből részemről külön járási bizottságok alakítását nincs szándékomban javasolni." Az általános rész utolsó fejezetében mint megfontolandó lépés szerepelt a közmunka- és útügy átadása a kereskedelemügyiből a belügyi tárca ügykörébe. Az előterjesztés II része nyolc fejezetben a törvényhatóságokról szóló 1886:21, te. revíziójával foglalkozott. Ebben Szapáry először a törvényhatósági hatáskört tekintette át. A revízió alapelveit a következők szerint határozta meg: „Mai közigazgatási rendszerünk az önkormányzati testületekre és főleg a vármegyékre ezek erejét és képességeit messze túlhaladó feladatokat hárít, s ez által csökkenti az önkormányzat életképességét, s ennek következménye az is, hogy a megye eddig inkább politizált és országos ügyekkel foglalkozott, mintsem a helyi önkormányzati ügyekkel foglalkozott volna. Következetesen érvényesítenünk kell tehát a politikai közigazgatás és önkormányzat szervezésének azon alapelvét, hogy az államra tartozó feladatokat az állam, illetőleg a parlament ellenőrzése mellett a kormány és annak alárendelt közegei teljesítsék, a helyi érdekek gondozása pedig az önkormányzat teendője lé7