Levéltári Szemle, 48. (1998)
Levéltári Szemle, 48. (1998) 3. szám - Lakos János: A közigazgatási reform ügye a Szapáry-kormány minisztertanácsa előtt, 1890–1892 / 3–18. o.
LAKOS JÁNOS A közigazgatási reform ügye a Szapáry-kormány minisztertanácsa előtt 1890-1892* Az 1867. évi kiegyezés után több törvénnyel alakították ki a polgári kori magyar közigazgatási rendszert. A központi kormányzati szerveket az 1848-as törvények alapján szervezték meg. Területi szinten elsőként a bíráskodást elválasztották a közigazgatástól (1869 : 4. te), majd meghatározták a megyei és városi törvényhatóságok, valamint a községek szervezetét és feladatkörét (1870 :42. és 1871:18. te), továbbá Buda, Pest és Óbuda összevonásával létrejött Budapest, az egyesített főváros (1872 : 36. te). A rendszer a megyeiés a városi törvényhatóságokra épült. Ezek - amellett, hogy gyakorolták az önkormányzatot - „közvetítették", azaz végezték az állami közigazgatást, és poli'tikai jogokkal is rendelkeztek (országos ügyeket tárgyalhattak, ilyen kérdésekben felírhattak a kormányhoz és a képviselőházhoz; megtagadhatták az országgyűlés által meg nem szavazott adók behajtását és a meg nem ajánlott újoncok kiállítását, amivel alkotmányvédő szerepet kaptak, helyesebben tarthattak meg egy esetleges abszolutista kormányhatalom ellenében). A törvényhatóság egyetemét a törvényhatósági bizottság képviselte, amely fele részben választott tagokból, fele részben pedig a legnagyobb adófizetőkből, az ún. virilistákból állt. A törvényhatósági bizottság közgyűlése választotta meg a közigazgatás tisztségviselőit: az alispánt mint a vármegye közigazgatásának fejét (a városokban a polgármester töltött be hasonló funkciót), továbbá a többi ún. központi tisztviselőt és a járási főszolgabírókat. Aközgyűlés elnöke a kormány embere, az uralkodó által a belügyminiszter előterjesztésére kinevezett főispán volt, aki ellenőrzést gyakorolt az önkormányzat felett, jelölte a fő tisztségviselőket, és bizonyos állások (pl. főorvos, levéltárnok, kezelő-, segéd- és szolgaszemélyzet) esetén kinevezési jogkörrel rendelkezett. Az 1876:6. te. a törvényhatóságokban létrehozta a közigazgatási bizottságot, amelynek elsősorban az egyre szaporodó területi szakigazgatási hivatalok (kir. adófelügyelőség, államépítészeti hivatal, tanfelügyelőség stb.) és az önkormányzati szervek tevékenységének összehangolása lett a feladata. A bizottságot a törvényhatóság területén működő állami hivatalok vezetői, a fő törvényhatósági tisztségviselők és a törvényhatósági közgyűlés által választott 10 tag alkotta, az elnökei tisztet főispán töltötte be. A dualizmus első évtizedében kialakult területi közigazgatási rendszer kompromisszum terméke volt. Nem csoda tehát, hogy hamar a bírálatok össztüzébe került. A municipalisták a vármegyék ősi jogainak csorbítatlan fenntartása mellett álltak ki. Országgyűlési képviseletük, a Függetlenségi * Jelen közlemény a szerző „A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890-1895" címmel 1998 elején elkészült, megjelentetésre váró forráskiadványa egyes részeinek felhasználásával készült. 3