Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 4. szám - Tamáska Péter: A nyomdászok és a hozzájuk kapcsolt szakmák kulturális és sportélete az ötvenes évek első felében / 25–29. o.

TAMÁSKA PÉTER A nyomdászok és a hozzájuk kapcsolt szakmák kulturális és sportélete az ötvenes évek első felében A hadiipar bűvöletében a „B szektor"-ba sorolt, többnyire a belső fogyasztást szolgáló iparágakat 1950-től stagnálásra vagy visszafejlesztésre ítélték. Az első ötéves tervi profiltisztítások utáni nyomdai állapotokra a háború előtti technikai felszereltség konzerválódása lett a jellemző. Az üzemek többsége még a legalacsonyabb műszaki és szociális normáknak sem felelt meg, s noha az „újtípusú" szakszervezet egyik legfontosabb feladatának a munkavédelem javítását és a szociális igények teljesítését tartotta, eszközök híján alig történt valami. Súlyosbította a helyzetet a szakmunkások elvándorlása és az átszervezések során a fölöslegesnek ítélt gépek tömeges összetörése, beolvasztása. A tervfeladatok teljesíthetetlenségével tisztában lévő szakszervezeti vezető, Galló Ernő ennek ellenére a felülről jött utasítások maradéktalan végrehajtásán fáradozott, s az ÁVH-val fenyegette szaktársait. A hatalom számára az üzemek politikai alávetése fontosabbnak bizonyult, mint a szakértelem, s a régi szociáldemokrata munkásgárdát éppoly gyanakvással kezelte, mint a papíripari mérnököket, az újságok szerkesztőit vagy a könyvkiadók diplomás literátorait. Az 1948. évi államosításokkal 19 nagy nyomda- és papíripari vállalatot vettek állami kézbe, majd az 1950-ben bekövetkezett újabb államosítási és vagyonelkobzási hullám során több száz kisvállalkozást tettek tönkre. Az információ monopóliumának megteremtése és a vasgyűjtés láza a speciális helyi érdekeket kiszolgáló nyomda- és sokszorosító ipar hagyományos kereteit éppoly gyorsasággal tüntette el, mint az önálló kulturális és sportegyleti formákat. Az anyagi romlás sem volt kevésbé káros. A régi beidegződések felszámolása címén a nyomdászszakszervezet vagyonát államosították. Az önsegélyező egylet és a központ vagyonának, ill. a hozzájárulásukból épült bérházak elvesztését a Szaktanács és a tagdíjak által biztosított anyagi keretek nem pótolhatták. Túl a nyilvánvaló anyagi veszteségen, az új, centralizált szakszervezeti apparátus kiépítése sok pénzbe került, ami feleslegesen szívta el a tagság befizetéseit. A régi főbizalmi rendszer helyébe megalomániás hivatalnokapparátus került. Nyomdászok, fényképészek, újságírók, kiadói és szerkesztőségi dolgozók, papírgyártó munkások és mérnökök olyan konglomerátumot alkottak, amelyből a közös hagyományok, sőt a közös érdekek is hiányoztak. Az erőszakos változások egy olyan életstílusnak vetettek véget, amely polgárivá tette a szociáldemokrata munkáseszményt képviselő nyomdászok hétköznapjait, s amelynek alapján jogot formáltak a „negyedik rendet" megillető politikai és társadalmi előnyökre.

1 Míg 1944-ben, a vészév idején sikeresnek bizonyult átmentési akciójuk, a fordulat évében már hiába tak25