Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 3. szám - MÉRLEG - G. Vass István: Rendőrségi napi jelentések 1956. október 23–december 12. (Belügyi iratok 1.) Bp., 1996 / 63–66. o.

egyes dokumentumokat fakszimilében, tehát minden csonkítás nélkül teljes terjedelmében közlik, beleértve a neveket is. Egy levéltári szakfolyóiratban megjelenő' ismertetésben nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a kötet érdekes levéltártörténeti adalékkal is szolgál. A15. számú dokumentumban (28. oldal) a következő szöveg olvasható: „Jelentem, hogy az éjszaka folyamán a [budapesti] kerületi osztályok a következőket jelentették. I. kerületi osztály. Villányi hdgy. bajtárs jelenti, hogy a várban kapcsolatot teremtettek a felkelőkkel. A levéltárba beszorult honvédhadnagyon keresztül tárgyalást folytattak a fegyverletétel kérdéséről. A felkelők csoportja kb. 1000 főt foglal magában. Agyúik is vannak. Hajlandók a fegyvert letenni, de nem a oroszok előtt, hanem a magyarok előtt. Közvetlen öszszekötettést tudtunk teremteni a felkelők és a miniszterhelyettesi ügyelet között. Villányi hdgy. bajtárs később jelentette, hogy a tárgyalás megszakadt, mert az ORK telefonszámon egy fhdgy. bajtárs vette fel a telefonkagylót, aki nem diplomatikusan tárgyalt velük. Jelenleg torkolattüzeket lehet látni a vár felől." A következő napi (november 7-ei) jelentés a következőket tartalmazza: [a felkelők] „behúzódtak a levéltárba, amit a szovjet tankok és nehéz tüzérség lángba borított. Ezután a várgondnokság pincéjébe húzódtak be, de reggelre a létszámuk kb. 300 főre csökkent. A várat a szovjet elvtársak körülvették." Egy későbbi, de még szintén november 7-én keltezett jelentés (17. számú dokumentum) szerint „Avarban lévő csoportok főhadiszállása az Állami Nyomdában van." (Az Állami Nyomda tudvalevőleg az OL közvetlen szomszédságában található.) Mindez azért érdemel figyelmet, mert a magyar levéltártörténelem egyik legnagyobb katasztrófájának, az Országos Levéltár épülete és anyaga részbeni pusztulásának a körülményei mindmáig nem kellően tisztázottak. Az 1956 végén, 1957 elején kialakított hivatalos verzió szerint az orosz csapatok azért lőtték a Levéltár épületét, mert oda „ellenforradalmárok fészkelték be magukat". Ezt az állítást azonban a közvélekedés sohasem fogadta el, s az utóbbi években nyilvánosan is vitatták. Magát a tényt természetesen az idézett jelentések sem bizonyítják, azt azonban igen, hogy ez nem utólagos kreáció. Maga az információ, a feltételezés az eseményekkel egyidőben keletkezett. Ez az adalék a téma további kutatása során semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül. Ami a kötet apparátusát illeti: a jegyzetek általában tartalmasak, tömör és szabatos megfogalmazás jellemzi őket, s így nagyban hozzájárulnak a szövegek értelmezéséhez, ugyanakkor kerülik a túlmagyarázást. Különösen értékesek a történések, intézkedések jogszabályi hátterét bemutató jegyzetek. Sokat segítenek az eseménytörténeti összefüggéseket bemutató (részben saját kutatáson, részben szakirodalmon alapuló) jegyzetek is, bár e vonatkozásban nem eléggé következetes a szerkesztők eljárása. A szövegközlést a rövidítésekjegyzéke és helynévmutató követi. Ez utóbbi azonban érthetetlen módon nem tartalmazza az első 64 oldalon (a teljes terjedelem mintegy 12%-án) előforduló helységneveket. A személynevek fent ismertetett kezeléséből következik, hogy névmutató nem készülhetett, ami a kötet használhatósága szempontjából mindenképpen veszteség. Végül érdemes megemlíteni, hogy tudományos kiadványban szokatlan módon mostohán bántak a kiadók a munkában résztvevőkkel. Magából a kötetből csak azt tudhatjuk meg, hogy a bevezető tanulmányt Kajári Erzsébet készítette. Csak a kötethez mellékelt könyvjelzőn tüntették fel, hogy magát a kiadványt is ő állította össze, illetve, hogy a jegyzeteket ő és Szakolczai Attila készítette. Nevük itteni megemlítése így kétszeresen is indokolt, hiszen talán nem kell bizonygatni, hogy a szóvá tett kisebb hiányosságok ellenére igen értékes munkát végeztek. G. Vass István 66