Levéltári Szemle, 47. (1997)
Levéltári Szemle, 47. (1997) 3. szám - MÉRLEG - Sipőcz László: Horst Haselsteiner: Bosnien–Hercegovina. Orientkrise und südslavische Frage. Wien, Köln, Weimar, 1996 / 56–63. o.
kotok, elsősorban Eötvös és Deák jóhiszeműsége ellenére — a következő évtizedek politikai gyakorlatában nem töltötte (nem tölthette) be a neki szánt szerepet. Az állammal való azonosulás nem kis mértékben függ az adott nemzetiség számára kínált önkiteljesedés lehetőségeitől, a többé-kevésbé kielégítőnek érezhető önmegvalósítástól. Amennyiben az nem következik be, úgy az erők a dezintegráció irányába fejtik ki hatásukat. Ebből a szempontból sem az osztrák-magyar, sem az azt követő horvát-magyar kiegyezés, sem pedig a nemzetiségi törvény a szerbek (és horvátok) számára nem tett eleget az elvárásoknak. A logikus következmény: más alternatíva keresése. 28 A szerbek oldaláról jelentkező elégedetlenség egyik fokmérője lehet az 1900 és 1910 közötti, a Magyar Korona Országaira vonatkozó népszámlálási statisztikák makro- , illetve néhány vonatkozásában mikroanalízise, amely a számok nyelvén bizonyítja a szerbek esetében tapasztalható csekély asszimilációs hajlamot a vizsgált időszakban. 29 A szarajevói merénylet magyar parlamenti visszhangja alapján kaphatunk képet az Osztrák-Magyar Monarchiát (és ezen belül Magyarországot) feszítő, 1918-ban aztán szétfeszítő problémákról, amik elsősorban a déli szláv területek megoldatlan kérdései felől fenyegették a birodalmat. Ilyen megoldatlan kérdésnek számított az ellenzék szerint például az a tény, hogy habár Bosznia és Hercogovina a Magyar Szent Korona jogán került a Monarchia fennhatósága alá, irányítása mégis Bécsből történt. Az oppozíció számára ez azonban nem kisebbíti a magyar kormány felelősségét, amely nem szorgalmazta az alapvető változásokat Boszniában. 30 Az egyesült ellenzék és Tisza István miniszterelnök júliusi vitái alapján Haselsteiner annak a kérdésnek jár utána, hogy milyen motívumok alapján változtatta meg Tisza kezdeti (július 7-én kinyilvánított) véleményét - amikor is határozottan egy azonnali háborús lépés ellen nyilatkozott (és emellett tette le a voksot a bécsi minisztertanácsi ülésen is) - oly módon, hogy július 14-én már ahhoz a többséghez tartozzon, amelyik a július 19-ei ultimátumot Szerbiának megküldte. A szerző szerint Tisza véleményének változásában egy sor tényező játszott közre, az elemzett parlamenti jegyzőkönyvek alapján (és a miniszterelnököt ismerve) az ellenzék heves reagálásának ebben a sorban azonban jelentéktelen szerepet lehet csak tulajdonítani. 31 Haselsteiner utolsó tanulmányában a régióra vonatkozó két föderatív alapokon nyugvó rendezési tervezetet ismertet. Az Adam Czartoryski párizsi emigrációja alatt kidolgozott, Tocqueville befolyását mutató, a Keleti-tengertől az Égei-tengerig terjedő konföderációs elképzelés szerb adaptációja, az Ilija Garasanin által kidogozott úgynevezett „nacertanije"-terv ugyan mutat föderatív elemeket, annak eldöntése azonban, hogy milyen arányban szerepelnek az elképzelésben egyéb - nagyszerb, talán jugoszláv, vagy akár délszláv - elemek, további elemzéseket kíván. A Karagyorgyevics Alexander számára készült privát, tájékoztató jellegű programtervezet annak ellenére, hogy csak 1906-ban került nyomtatásban a nyilvánosság elé, keletkezésétől kezdve (1544) évtizedeken keresztül jelentősen befolyásolta a szerb politikát, mind a Monarchia irányába, mind pedig a többi délszláv nép irányába. 32 1849. május 18-án ugyancsak Czartoryski volt az, aki Párizsban akarta a magyarokat, románokat, délszlávokat és a nyugati szlávok képviselőit egy asztalhoz ültetni, és egy konföderatív rendezés alapján, ami a Habsburgokat kiszoríthatná a régióból, a megbékélést előmozdítani. Kossuth ellenállása, illetve a nyári harci események miatt a próbálkozás értelmét vesztette. Az emigráció több hasonló javaslata 33 után Kossuth Lajos is előállt programtervezetével 34 , ami a Habsburgokat és Romanovokat kirekesztő, tágan értelmezett konföderációs koncepció alapján magában foglalta volna a nyugati 61
