Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 3. szám - MÉRLEG - Sipőcz László: Horst Haselsteiner: Bosnien–Hercegovina. Orientkrise und südslavische Frage. Wien, Köln, Weimar, 1996 / 56–63. o.

vánuló ellenállás miatt megbukott, hogy azután a „fakultatív-annexiós", kiváró-reagáló, az Andrássy által fémjelzett összpolitikába illeszkedő' program

13 mégiscsak egy katonai akciónak (okkupációnak) adjon helyet. Az okkupáció közvetlen előzményeit, az azt megelőző feszült várakozást Haselsteiner a „közvélemény", a sajtóvisszhang elemző áttekintésén keresztül közelíti meg. A kormánypolitikához lojális lapok és az „alkotmányhű" ellenzéki sajtóorgánumok természetszerűleg más-más szempontból közelítettek a Berlini Kongresszushoz, egyetértettek azonban abban, még ha különböző felhangokkal is, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia jogos, önvédelmi, de nem (csak) öncélú érdeke a keleti kérdés - most már nem odázható önerőből történő rendezése, ami egyben Európai érdekeit is fedi. Részben azonos módon és szándékkal tárták a lapok a Monarchia balkáni érdekeit a közvélemény elé. Ezek ez érdekek alapjában két fő csoportra oszthatók: a Monarchia önértelmezéséből, öndefiníciójából

14 és a tudatosan ápolt ellenségképből fakadó indítékok.

15 A megkapott mandátum már megosztotta a sajtót. A tényleges bevonulással szemben pro, illetve kontra álláspontokon keresztül világosan kimutatható sokrétűség ellenére azonban a Monarchia sajtóorgánumaiban megnyilvánuló alaphangulat mégis ez eufória és az optimizmus globális benyomását keltette.

16 Ezek a kommentárokban felszínre szökő hangok azonban csak szerény és indirekt módon hatottak a külpolitikai döntésekre, illetve döntéshozókra, és az úgynevezett közvélemény is csak periférikus befolyást gyakorolt az uralkodó elitre.

17 Az 1878 késő nyarán megindult katonai megszállás a váratlan ellenállás miatt csak az év októberében fejeződött be. Az igazgatási és adminisztratív feladatok között kiemelt szerepet kapott az iskolaügyön keresztül manifesztálódó „civilizációs kultúrküldetés"

18

. A pénzügyi, az ezzel szorosan összefüggő személyzeti kérdések tisztázásán túl az alapvető szerkezeti és szervezeti alapállás eldöntése bizonyult hosszantartó és bonyolult folyamatnak: egyrészt eldöntendő, hogy a már meglévő, az oszmán időkben kialakult, kizárólag felekezeti alapon szerveződő oktatási struktúrát érdemesebb-e reformálni és állami felügyelet alá helyezni, vagy egy, a közép-európai normáknak megfelelő, a tartományok számára azonban új (és idegen), liberális és felekezetek feletti iskolarendszert bevezetni. Amennyiben ez utóbbit vezetnék be, úgy a ciszlajtániai modellt, vagy az Eötvös által kidolgozott magyar modellt alkalmasabb-e ezen tartományok viszonyaira alkalmazni.

19 A Trefort Ágoston által hangoztatott magyar álláspont az eddigi, vallási alapokon nyugvó iskolarendszert kívánta volna kiépíteni, a végső döntést meghozó Pénzügyminisztérium

20 viszont az „intrakonfessionális" iskolamodellt favorizálta, mégpedig „imperatív" jelleggel. A tervezet bevezetése azonban a nyolcvanas évek közepéig váratott magára.

21 Az energikus vezetés hiánya és elsősorban a magyar országrészből kiinduló, a Függetlenségi Párt néhány reprezentánsa (Kossuth Ferenc, gróf Batthyányi Tivadar) és bizonyos cseh vezetők által támogatott és táplált szerb propaganda a Monarchia tekintélyét 1908 elejére a mélypontra sülylyesztette. A kényes helyzetet Haselsteiner, Moritz von Auffenberg, a vezérkari tisztiiskolák generálinspektorának, a későbbi hadügyminiszternek két ellenőrző körútjáról

22 készült beszámolója, illetve memoranduma alapján tárja elénk. Auffenberg a két tartomány helyzetének általános megítélésén túl egyértelműen kritizálja a bonyolult, többszörös áttételen keresztül történő igazgatást, ami így természetszerűleg nem tud hatásosan működni, még annak ellenére sem, hogy az apparátus személyi összetétele jóképességű, lojális hivatalnokokból áll. Egyedül a mosztári kerületi elöljárót ostorozza arrogáns, pro-magyar magatartásáért, és akinek a leváltását még második 59