Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 3. szám - MÉRLEG - Dóka Klára: Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832–36. évi országgyűlésen. Bp., 1996 / 53–56. o.

időszak vizsgálatával, amikor az 1848-as forradalmat megelőzően az a polgári fejlődés kibontakozik, melynek - ellentmondásosan - nem a városi vezető réteg, hanem a liberális nemesség a zászlóvivője. Mint azt a történetírás feltárta, a városok társadalmában ebben az időszakban átrendeződés ment végbe. A szabad királyi városok száma a 19. század első felében már nem növekedett. 1809-ben Eszék, 1826-ban Arad ugyan megkapta e jogot, de 1848-ig egyiknek sem cikkelyezték be megváltozott státusát. A kereskedelmi forgalom középpontjába került városok főként az Alföldön vonzották az új betelepülőket, míg a bányavárosok, a szász ipari városok visszaestek, de nem növekedtek különösebben a dunántúliak sem. A szabad királyi városokkal szemben a fejlődés a mezővárosokra voltjellemző. Egy részük uradalmi központ vagy püspöki székhely volt, ami különösen megnövelte gazdasági vagy kulturális súlyukat. A városszerkezet átalakulása nyomán a szabad királyi városokban a hagyományos vezető réteg elvesztette korábbi funkcióját, az idegenből hozott áruval kereskedők és a feudális keretek közt termelő céhes iparosok szerepe lehanyatlott, és mellettük a gazdasági életben megjelenő új rétegek igyekeztek szót kapni. Ennek ellenére az országos politikában a 19. század első felében is csak a szabad királyi városok képviselői kaptak szerepet. Ismeretes, hogy e városok lakóinak számottevő rétege korábban polgárjogot szerzett, bár ennek a 19. században már egyre kisebb volt a jelentősége. A városok életét a szinte ellenőrizhetetlen belső tanács irányította, a külső tanács (vagy választópolgárság), melynek tagjai élethossziglan kapták funkcióikat, nem képviselte a városlakók érdekeit. Az országgyűlési követeket a magisztrátus saját kebeléből választotta, és tisztújítások alkalmával is e testület delegálta a jelölteket. A városokban egyre nőtt a betelepedett vagy kiváltságot nyert nemesek száma, ők arra törekedtek, hogy kikerüljenek a városi joghatóság alól, ami a nemesség és a polgárság szembenállásának egyik eleme volt. A történetírásban megfogalmazódott az a nézet, hogy a reformkori küzdelmekben e szembenállás miatt a városi vezető réteg az udvar felé fordult, sőt hűségét az uralkodóhoz német nemzetisége és a városi gazdálkodásnak a kamarától való függése is előmozdította. Szőcs Sebestyén munkájában ezt a kirajzolódott képet differenciáltabbá teszi. Megállapítja, hogy a vezető réteget képviselő városi követek az országgyűlésen olyan kérdésekben, melyek monopóliumukat közvetlenül nem érintették, a haladás oldalán álltak, és képesek voltak felemelkedni a liberális nemesség legjobbjaihoz. E bonyolult problémát a szerző a legfontosabb reformkori országgyűlés eseményeinek bemutatásával fejti ki. Közismert, hogy az 1832-36-os diéta egy sor olyan problémával foglalkozott, mely a polgári fejlődés szempontjából döntő jelentőségű volt, így pl. a jobbágyok helyzete, a magyar nyelv ügye, Erdély uniója, a vallásszabadság kérdése stb. Az elfogadott törvények szempontjából ugyan az eredmények szerények voltak, a viták során azonban tisztázódtak a különböző vélemények, és szót kaptak azon erők, melyek a későbbi fejlődést meghatározták. A felső- és alsótáblából álló országgyűlésen az utóbbi tanácskozásait országos és kerületi ülésekben tartotta. A városok képviselői részt vettek a nagyobb jelentőségű kerületi üléseken, azonban - szemben a külön-külön szavazó vármegyeiekkel - összesen egy szavazatuk volt. Mint Szőcs Sebestyén munkájából világosan látszik, a városi követek az országgyűlés ülésezése idején mindvégig törekedtek e rendszer módosítására. A liberális nemesség azonban csak abban az esetben kívánta e kezdeményezéseket támogatni, ha a városok belső reformjára is sor kerül, és a többletszavazatok valóban az egész polgárságot, nem pedig az aulikus, szűk, patrí54