Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 2. szám - MÉRLEG - T. Mérey Klára: Tanulmányok. Tolna megyei levéltári füzetek 5. Szekszárd, 1996 / 54–56. o.

Ez eset kapcsán a szerző" megvizsgálja a nemesek egyetemlátogatásainak lehetőségét, s megállapítja, hogy csak az vállalkozhatott külföldi egyetemek látogatására, akit családja vagy mecénása támogatott ebben. A veszélye azonban megvolt annak - mint ez esetben történt -, hogy míg az idősebb fiú az egyetemen tanult, az öccse eltékozolta az ő örökrészét is. Feltárult azonban előttünk a Tolna és Somogy megyében birtokos Dárói Majos család története épp úgy, mint a birtok ügye, s még egy sok forráson alapuló leszármazási táblát is csatol a szerző az értekezéshez, egészen a fiúág kihaltáig, 1524-ig. Érdekes tanulmány Kardos György és KardosnéBáti Julianna műve, akik a Dömösi Prépostság Béla király és Ilona királyné által adományozott helységeinek azonosítására vállalkoztak. A szerzők igen logikusan állapítják meg, hogy a Magyarország története 1/2. kötetének 1049. lapján található térképen feltüntetett helységek nem a Tisza és a Körösök vidékén helyezkednek el, hanem a Duna mellékén; nagy többségük Baranya és Tolna megyében, további jelentős részük Fejér, Valkó, Bács megyékben, kisebb részük Veszprém és Bodrog megyékben. A gazdaságtörténész fájón nélkülözi a tanulmányhoz csatolt térképet, bár az eredmények összefoglalása roppant precíz, s még egy öszszefoglaló melléklet is kiegészíti az elmondottakat. A kötet következő tanulmánya nem nélkülözi a történelmi aktualitást. Ordas Iván író, újságíró „Egy család asszimilációja" címén áttekinti saját családjának összetételét, melynek három nagy ága volt: egy szerb, egy német és egy magyar ága. Mindháromnak egészen a korai múltba nyúló szálait követni tudja, s végül, egy roppant olvasmányos esszé után megállapítja, hogy „esetünkben családom színmagyar része asszimilálta a szerb és a németajkúak utódait. Ez majdnem annyira rejtélyes, mint a magyarság egészére vonatkozóan, melynek már régen be kellett volna olvadnia más népekbe, ehelyett ő olvasztott be másokat." E tanulmányt családi képek, leszármazási táblázatok gazdagítják. A kötet utolsó értekezését Kárpáti Andrásné, a Tolna Megyei Levéltár osztályvezetője adta közre. Az oktatástörténet számára tartalmaz ez értékes gyöngyszemet, amikor jó bevezetéssel ellátva szó szerint közli a Fejér vármegyei küldöttségnek 1841-ben kelt jelentését. Ebben a háromtagú küldöttség, melynek a megye alispánján kívül két táblabíró tagja volt, beszámol az 1841-ben a Tolnai Kisdedóvóban tett látogatásukról. Az 1836-ban megalapított Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület 1837-ben hívta életre azt az intézményt Tolnán, amelyben kisdedóvó oktatókat képeztek. A szerző a megyei levéltár anyaga alapján ismerteti az intézet létrehozatalának körülményeit, majd utal arra, hogy azt 1843-ban Pestre helyezték át. E tanulmányt értékes dokumentumok fényképei teszik még szemléletesebbé, érdekesebbé. A kötet végén rövid, német nyelvű összefoglalót találunk mindegyik tanulmányról, ez a magyarul nem tudók számára is érthetővé és élvezhetővé teszi az eredményeket. Az ugyancsak a kötet végén szereplő személynévmutató pedig elősegíti a kötet forgatását, az eligazodást. Az utolsó oldalak a Tolna Megyei Levéltár kiadványairól adnak tájékoztatást. E tartalmas kötet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült. Meggyőződésem, hogy jó helyre került a számukra kiszakított összeg, mert a kötet mindegyik tanulmánya újat mond, s jól egészíti ki a tárgyalt témákkal kapcsolatos eddigi tudásunkat. Ez az ismertetés csak figyelemfelhívó lehet. Magán viseli szerzőjének érdeklődési körét, a gazdaságtörténetet, s így semmiképpen sem pótolhatja a felsorolt tanulmányokkal való közvetlen megismerkedés élményét. T. Mérey Klára 56