Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 2. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: A Nemzetközi Levéltári Tanács XIII. kongresszusa, Peking, 1996. szeptember 1–7. / 39–47. o.

sikerül kialakítani megfelelő irányító testületeket, és megtalálni közöttük az egyensúlyt, akkor az NLT sikerrel működhet az elkövetkezendő egy-két évtizedben is. A kongresszus első napi referátumai történeti áttekintést adtak az NLT, különösen a levéltári kongresszusok történetéről, és igyekeztek bemutatni az NLT által támogatott nemzetközi együttműködéseket. Dicséretes, ha egy szervezet nem tér ki az önvizsgálat elől, és tudatában van annak, hogy fennmaradásának éppen ez az egyik záloga. A főreferátumot Jan Van den Broek tartotta, és az NLT történetét vázolta a század elejétől napjainkig.

3 Az 1910-ben Brüsszelben tartott könyvtárosi világtalálkozón alakult levéltárosi szekciót tartja a szerző az NLT első elődszervezetének. Az akkori tanácskozás napirendje bármely mai találkozó témája is lehetne: levéltári törvény, raktárépítés, anyagvédelem, segédletkészítés. Bár voltak további kezdeményezések, az ígéretes brüsszeli kezdést mégis négy évtizedes csend követte. Amint Van den Broek megállapítja: a két világháború közötti európai légkör nem kedvezett egy nemzetek feletti szakmai szervezet létrehozásának és működésének. Azok a nemzetközi szervezetek, mint például a Népszövetség, amelyek támogathatták volna a megalakulást túl gyengék voltak, a politikai légkör általában ellenséges volt, de maga a levéltárosi szakma is túlságosan szűknek és befelé fordulónak bizonyult. Gyökeresen megváltozott a helyzet a második világháború után. Az újrakezdés optimizmusa, a nemzetközi együttműködésre fogékony közszellem, valamint az USA levéltárügyének élvonalba kerülése

4 együttesen azt eredményezte, hogy 1947-ben megindult a szervezés, 1948-ban összeült az alapszabályt kidolgozó gyűlés, és az UNESCO védnöksége alatt megalakult a Nemzetközi Levéltári Tanács. Az első kongresszust 1950-ben tartották Párizsban, a szervezet titkárságának az Archives nationales adott helyet (ez mind a mai napig így van), és az első két elnök is francia lett. A francia dominancia az első időben tagadhatatlan volt. Az NLT-t története során sorra érték a szakmai és politikai kihívások. Ilyen volt például a fentebb már említett, a harmadik világ országainak jelentkezése a hatvanas és hetvenes években. Az NLT válasza az integrálás és a fejlesztés segítése volt. Ez utóbbi a gyakorlatban regionális tagozatok szervezését és működtetését, a dakari (Szenegál), az accrai (Guinea) és a cordobai (Argentína) regionális levéltárosi képzőközpontok létrehozását, valamint a „Nemzetek történetének forrásai - levéltári kalauz" c. sorozat elindítását jelentette. Van den Broek nem rejti véka alá a kudarcokat sem. Nem sikerült életben tartani a Nemzetközi Levéltári Fejlesztési Alapot, amely a fejlődő országok levéltárait lett volna hivatva pénzzel segíteni. Kritikával illeti a nemzetközi találkozókat, melyek gyakran alacsony szakmai színvonalat mutatnak.

5 A nemzetközi szakmai közvélemény komoly elvárásokat fogalmaz meg az NLT-vel szemben. Elsősorban azt várja - írja a szerző -, hogy előmozdítsa a szakmai egységesítést, a szabványok kidolgozását és elterjesztését. Ugyanakkor nagyobb figyelmet kellene szentelnie az általános mellett a helyi, egyedi problémákra, sajátosságokra. Mindezt egy rugalmasabb struktúrával bíró NLT tudja megvalósítani. Van den Broek szerint ennek kialakítása megkezdődött Montreál után, amikor a szakmai testületek között nagy átrendezést végeztek, és a korábbinál konkrétabb feladatokat határoztak meg. Az NLT-nek - és általában a levéltárosi közösségnek - nemcsak szervezetipolitikai kihívásokra kell reagálnia. Ennél lényegesebbek azok a világméretű változások, amelyek az elmúlt másfél évtizedben az egész világot felforgat41