Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - Molnár András: "Még a tekintetével is vezényel!": Batthyány Lajos gróf az 1843/44-es országgyűlésen / 3–20. o.

gyalás alá a rendeknek az országgyűlési újság ügyében készített 2. üzenetét. „Meggyőződésem szerint veszélyes elv volna az, ha az elnökség belátására bízatnék elvileg annak eldöntése, vajon az egyik vagy másik kérdés mikor, s egyáltalánfogva forduljon-e elő? —jelentette ki Batthyány. — Ha Őhercegsége ezen kérdést azért nem tűzte ki tanácskozásul, mert meggyőződése szerint az országnak java inkább más kérdéseknek kitűzését kívánta", azt méltányolom ugyan, de „a parlamentáris renddel össze nem egyeztethetem. Az én felfogásom e tárgyról az, hogy minden kérdésre nézve azt, vajon tanácskozás alá kerüljön-e vagy sem, mindig a többségnek kell eldönteni", és „ha a normális rendtől eltávozunk, az csak a többség határozata következtében történhetik".

13 Az országgyűlési tárgyalásokról szóló híradások közzétételét — dacára az ellenzék minden törekvésének — most is korlátozni igyekezett a kormány. Kossuth Pesti Hírlapja ugyan naprakész módon követhette a tárgyalások menetét, és a felszólalásokat több-kevesebb részletességgel viszonylag korrektül idézhette is, ám a felszólalók nevét egyszer sem említhette meg. Záborszky Alajos szerkesztésével folytatódott a kézírással készülő Országgyűlési Tudósítások kiadása, ennek színvonala és gyorsasága azonban mind az 1832/36-os Kossuth-féle, mind az 1839/40-es Stuller-féle Tudósításoktól elmaradt. Az elhangzott beszédeket leghívebben a hivatali naplók gyorsírói örökítették meg, és a naplóbíráló bizottság összetétele is némi garanciát biztosított a politikai cenzúra ellen (miután Batthyányval az élükön jelen voltak az ellenzék képviselői is,) ezek a hivatalos naplók azonban csak több hónapos késéssel informálhatták a közvéleményt.

14 Ebben a helyzetben a rendi ellenzék ismét indítványozta egy szabad, előleges cenzúrától mentes országgyűlési hírlap tervét. Az alsótábla feliratát a főrendek 1843. június 28-i ülése vette tárgyalás alá. Az első hozzászóló, egyben a mágnásellenzék vezérszónoka maga Batthyány Lajos volt, aki hoszszabb, előre kidolgozott beszédet tartott ez ügyben. Beszédét az általános sajtószabadság igényével kezdte, majd az országgyűlési hírlap szükségességét indokolta. „Minden szabad, sőt szabadságra törekvő nemzetnek szükséges, sőt nélkülözhetetlen a sajtószabadság — mondta Batthyány —, ez a természet, értelem és haza törvényeiben gyökerezik." „Nyilvános életünkben törvény nélkül csempésztetett be a censura", mégpedig a preventív, előleges cenzúra, amely a „hatalombírók kezébe adja azon egyedáruságot, miszerint oda vezethetik a nemzet ideáit, hova akarják, — vagy inkább elzárják onnan, hol félnek velők találkozni. Ez szellemi kényuraság, s azért minden kényuraságok leggyűlöltebbike. [...] Ott, hol sajtószabadság uralkodik, minden polgári pártfelek tisztelik azt, s egyaránt a nemzeti jóllét paizsául tekintik" — jelentette ki Batthyány, miközben a porosz udvari tanácsos, Genz szavait idézte. Elismerte Batthyány azt, „miként a sajtószabadság természetes rendszere azt kívánja, hogy előbb terjedelmes könyvek, később röpiratok s végre a lapok a censura alól mentessenk föl", de — tette hozzá — mégis a szabad országgyűlési hírlap elsődlegességét követeli meg az a körülmény, hogy a követeket küldő megyéknek jogukban, sőt kötelességükben áll követeik tevékenységét szemmel tartani és ellenőrizni — ez pedig egy ilyen hírlap által lenne a legkönnyebb. A „szabadújság" feletti vitában aznap még egyszer felszólalt Batthyány. Válaszul arra (a Pesti Hírlap gyakorlatára utaló) konzervatív hozzászólásra, „hogy az újságot nem csak a küldők [tudniillik a követet választó nemesekl, hanem csaplárosok és mások is fogják olvasni, kik az alkotmányon belül nem léteznek, és annak jótéteményeit nem élvezik"; azt jegyezte meg, „hogy ha azok fognak világosíttani, azt egy cseppet sem bánom, és nem azért, mert nincs mit vesztenem, hanem nem bánom, ámbár veszteni valóm van".

15 6