Levéltári Szemle, 46. (1996)
Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - KILÁTÓ - Garadnai Zoltán: A La Gazette des Archives 1994-es évfolyama / 44–50. o.
A La Gazette des Archives 1994-es évfolyama A Gazette 1994-es évfolyama számos érdekes tanulmányt tartalmaz. Az első számban Odile Krakovitch a „Les lieux de memoire" (Az emlékhelyek) című könyv 1993-as megjelenésével kapcsolatban osztja meg gondolatait az olvasóval a levéltáros- és a történészszakma feladatairól. Vizsgálódása elsősorban a történelmi múlt és a nemzettudat ápolásának lehetőségeire, valamint az ezzel kapcsolatos gyakorlati teendőkre terjed ki. Franciaországban a nyolcvanas években elindult sorozat írói számba vették az összes olyan történelmi helyet, személyt, meghatározó szellemi gondolatot, intézményt, amelyek valamilyen módon beépültek a francia nemzeti érzésbe. A könyv külön fejezetben foglalkozik a levéltárak, a levéltárosok és a történészek szerepével a nemzettudat alakításában, ápolásában. A dolgozat szerzője szerint a levéltárak nemcsak a történelmi múlt, hanem az emberi emlékezet megőrzésében is fontos szerepet töltenek be, amikor a történeti értékű dokumentumok őrzésével a kutatás rendelkezésére állnak. A dolgozat megvizsgálja továbbá, hogy milyen feladatokat vállalhatnak a levéltárosok a nemzeti hagyományok ápolásában. 1 Véronique Dignac a XIX. századi levéltári építészet főbb jellegzetességeit mutatja be a Polgári Építészeti Igazgatóság levéltári fondjain keresztül. A múlt század folyamán ugyanis számos olyan épületet emeltek, amelyek a Polgári Építészeti Igazgatóság jóváhagyásával készültek, és így a tervek, leírások ezekben a levéltári fondokban találhatók. Az igazgatóság munkájának köszönhhetően 1840 és 1864 között tizenhat megyei és városi levéltár épült 1840 és 1864 között, amelyek egyben könyvtárat is magukban foglaltak. A szerző számos példán keresztül mutatja be ezen levéltárak munkáját, feladatait és az iratok feltárásában rejlő lehetőségeket. A Polgári Építészeti Igazgatóság megmaradt iratai gazdag forrásbázisul szolgálnak a múlt századi építészeti szokások megismeréséhez, és egyben a levéltárak építésének múlt századi körülményeiről is tudósítanak. 2 Michel Monnerie a pecsétek restaurálásáról és az ezekhez kapcsolódó feladatokról írt ismertetést. A szerző összefoglalja a pecsétek restaurálásá* Az 1993-as évfolyam ismertetése egyelőre nem lehetséges, mert számai Magyarországra még nem érkeztek meg. A hiányt pótolni fogjuk, amint lehetőség nyílik rá. (A szerk.) 44