Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 4. szám - HÍREK - Kápolnai Iván: Dávid Zoltán (1923–1996) / 69–71. o.

Dávid Zoltán (1923-1996) Székely apától és kiskun anyától Budapesten született, és piarista gimnáziumi érettségi után jogtudományi doktorátust szerzett. Országgyűlési könyvtári munkahelyéről a „fordulat éve" után utcára került, mert nem volt hajlandó belépni a kommunista pártba. Csak 1950 vége felé sikerült alkalmaztatást találnia egy iskolatársa révén az Országos Levéltárban, ahol átfogó ismereteket szerzett, különösen a 16-18. századi forrásokról (köztük térképekről, összeírásokról). A levéltári munkákkal kapcsolatos közleményei után alapvető jelentőségű nagy tanulmányában 1957-ben kimutatja, hogy a török uralom után az ország népessége nem két és fél millió volt, hanem kb. négymillió lehetett. A tudományos közvéleményben ma már általánosságban elfogadott (sőt egyesek által inkább kevesellt) Dávid Zoltánnak ez a jól alátámasztott becslése, amely jelentősen mérsékli a török megszállás alatt elszenvedett - a nemzeti köztudatban élő súlyos - veszteségeket, s így történetszemléletünket is módosítja. Tanulmánya egyben elindítója lett a KSH Könyvtár szervezeti keretei közötti későbbi munkásságának. Könyvtári tevékenysége - különösen a nemzetközi csere és szerzeményezés rendszerének kiépítése - mellett az 1957-ben indult Történeti Statisztikai Közlemények és Evkönyvek szerkesztőbizottságának tagjaként, majd annak titkáraként számos kutatást inspirál és tesz értékesebbé gondos lektorálásával. Közben sorra jelennek meg számszerű adatokra támaszkodó munkái. Hiánypótló vállalkozása az 1784-87. évi népszámlálás eredményeinek településenkénti részletezettségű kiadása 1960-ban, a korabeli népességi viszonyokat bemutató - Dányi Dezsővel közösen írt - alapos tanulmány, mellékletek és térképek kíséretében. Az ötödfélszáz oldalas kötet - a jeles statisztikus, Thirring Gusztáv csak szemelvényes adatokat tartalmazó, összefoglaló jellegű korábbi munkája után - nélkülözhetetlen kézikönyv a történeti demográfusok, helytörténészek és általában a korszakkal foglalkozó kutatók számára. Statisztikatörténeti jelentőségű az első magyar leíró statisztikai mű: a térképész Kovács János 1736-39-ben készített geográfia-topográfiai munkájának kiadása is (társszerzőségben), csakúgy, mint Magyarország 18-19. századi statisztikai adatgyűjtéseiről írt dolgozata és^ a történeti demográfiai források értékelésének kérdéseit összefoglaló cikke. Új szemléletet érvényesít a hazai városfejlődés tanulmányozásában, amikor a városfogalom kiterjesztésével a történeti irodalomban korábban általában elfogadottnál jelentősen magasabbra (14-15%-ra) teszi a városi lakosság arányát a 18. század végén és a 19. század elején. Az orvos- és járvány történeti irodalmat gazdagítja az 69