Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 4. szám - HÍREK - Szűcs László: Vörös Károly (1926–1996) / 66–68. o.

kidolgozásában. így elsősorban a levéltári források - különböző eseményekhez kapcsolt - feltárása, országos szervezése terén vitt fontos szerepet. Ezt jelzik a Levéltári Híradóban és a Levéltári Közleményekben megjelent tanulmányai (Levéltáraink részvétele a Történész Kongresszus előkészítésében, 1952; A levéltárak adatfeltáró munkájának aktuális kérdései, 1953; A levéltári forrásanyag nemzetközi felhasználásának néhány kérdése, 1956). Részese volt a magyar levéltári anyagról szisztematikus áttekintést nyújtó kalauz megálmodásának, amely az ő elképzelése szerint az iratképzők és a fondok történetének - esetenként csoportosított formában való - felvázolása után adott volna tájékoztatást magukról a fondokról, ezek szerves összefüggéseit szem előtt tartva és a fondok tagolódásáról. Ez az álom öltött testet, végül szerényebb tartalommal, a fond- és állagjegyzékekben. Bizonyos fokig ennek a nagy vállalkozásnak az 1945 utáni intézménytörténeti részét lett volna hivatva megalapozni az a munkálat, amely nemcsak az egyes szervekre vonatkozó rendeleti anyag összefoglaló ismertetését, hanem az ügykörök vándorlásának útját, a vezetők körében bekövetkezett változásokat is nyomon kívánta kísérni. Főszerkesztőként az ő érdeme volt, hogy ennek az igényes, de hosszan elhúzódó anyaggyűjtésnek a részletekbe vesző túlzását lenyesve végül elkészült - többek közreműködésével -A Magyar Állam Szervei 1945-1950 c. kétkötetes munka, ami még hosszú ideig lesz nélkülözhetetlen eszköze levéltárosnak és történésznek egyaránt. Résztvevője volt az 1969. évi 27. sz. tvr. előkészítését, szövegezését végző munkacsoportnak, majd közreműködött a Levéltári Ügyviteli Szabályzat kidolgozásában is. 1952-től 1960-ig felelős szerkesztője volt a Levéltári Szemle elődjének, a Levéltári Híradónak, 1955-től 1979-ig a Levéltári Közlemények szerkesztőségi titkára, majd továbbra is a szerkesztőbizottság tagja volt. Rendszeresen figyelemmel kísérte a nemzetközi szakirodalmat. Esetenként közvetlenül (Brenneke levéltártana és a külföldi kritika, 1956; Enders: Archiwerwaltungslehre, 1963), gyakrabban azonban közvetve, a szerzők felkérése révén hívta fel a külföldön megjelent jelentősebb módszertani munkákra a magyar levéltáros-társadalom figyelmét. Az e téren kifejtett munkásságával jelentősen hozzájárult a levéltárosi közgondolkozás, a levéltárosi szakmai közvélemény kialakításához. A fiatalabb levéltáros-generáció szakmai képzésében is jeleskedett. Az ilyen célra írt igazgatástörténeti munkáját (A polgári magyar törvényhatósági közigazgatás, 1955) a mai napig is haszonnal forgathatják a kérdéssel foglalkozók. A Levéltárosok Országos Központja, majd a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályának munkatársaként a levéltárak részére körlevélként kiadott módszertani utasítások sora került ki a tolla alól. Kezdeményezőképessége, az új megoldások iránti fogékonysága alapján egy ideig a Levéltári Tanács titkári tisztjét is betöltötte. Mindezek alapján mondhatjuk, hogy legalább olyan mértékben beírta nevét a magyar levéltárügy történetébe, mint amilyen mértékben kiváló történészként tarthatjuk számon. Nem volt politikus alkat, politikai pártnak nem volt tagja, de határozottan érdeklődött az aktuális társadalmi változások iránt, s nem hagyott kétséget nemzeti elkötelezettségű, józan progresszív felfogása felől. Nagyra értékelte a LOK-nak az ötvenes évek nyomasztó világában is kialakult jó atmoszféráját, amelynek formálásában szelíd humorával neki is jelentős része volt. így nem véletlen módon 1956. november 3-án őt válaszották a LOK forradalmi bizottságának alelnökévé. Társadalmi aktivitása - egész habitusa folytán 67