Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - Szűcs László: Az Ideiglenes Nemzeti Kormány néhány archontológiai kérdése / 21–32. o.

1945 folyamán azonban a létszám folyamatosan változott, mivel a Nyugatra telepítettek közül sokan már április-májusban visszatértek Budapestre, sőt többen eljutottak Debrecenbe is. A Külügyminisztériumban például áprilisban már 35-en dolgoztak.

22 Mindent egybevetve is meglehetősen szerény volt az a tisztviselői kar, amelyre az ideiglenes kormány miniszterei támaszkodhattak. Még a Budapestre történt átköltözés időpontjában is összesen ha 80—100-an lehettek, így az egész kormány elhelyezésére szolgáló debreceni pénzügyi palota 80 szobálya még akkor is bőségesen elegendőnek mutatkozott. A Debrecenbe került, illetve a Budapesten maradt és a hazatérésekkel állandóan gyarapodó tisztviselői létszám azonban távolról sem jelentette egyszersmind a minisztériumok munkatársi gárdájának automatikus kiegészülését. A szövetséges hatalmaknak az ország demokratikus átalakítását megkívánó, a koalicióban tömörült pártok igényének egyébként megfelelő állásfoglalása alapján kiadott egyik legelső kormányrendelet értelmében igazolási eljárás alá kellett vonni minden közalkalmazottat, és az igazolás a továbbiakban az alkalmazás feltétele lett.

23 Az 1945 februárjában indult igazolások minisztériumonként eltérő intenzitással, de általában fokozódó szigorúsággal folytak. 1945. június elején még nem fejeződtek be, de egy kimutatás szerint ekkorra 2900 minisztériumi tisztviselőt igazoltak, 45 személyt az elmarasztaló határozat alapján népbíróság elé állítottak (legtöbbet a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium munkatársai közül: 27-et), 53 személyt állásvesztésre ítéltek (legtöbbet a Közellátásügyi Minisztérium munkatársai közül: 8-at), ugyancsak állásvesztésre ítéltek, de az özvegyi nyugdíj meghagyásával további 10 személyt; kizártak az előléptetésből egytől öt évig terjedő időre 59 tisztviselőt; áthelyezésre ítéltek 30 tisztviselőt; kényszernyugdíjaztak 37 személyt, vezetői állásra alkalmatlannak nyilvánítottak 61, míg feddésben részesítettek 87 tisztviselőt. Az igazolás alá vont minisztériumi tisztviselőknek tehát több mint 10%-át részesítették valamilyen fokú büntetésben.

24 Az elmenekült, illetve a Szálasi-kormány Nyugatra telepítési akciója folytán eltávozottak közül elsősorban a vezető állásúak nem tértek vissza. Az igazolási eljárások következtében a vezetői, vezető munkatársi posztokon további hiányok támadtak. A megüresedett állások betöltése ennek folytán nemcsak a szakfeladatok ellátása szempontjából, de politikai, sőt pártpolitikai okokból is elsőrangú feladattá vált. Ugyanekkor, összhangban az ország demokratikus átalakítását illetően a kormány által vállalt kötelezettséggel, megkezdődött a baloldali magatartásuk vagy származásuk miatt korábban állásukat vesztett, illetve hátrányt szenvedett személyek rehabilitálása.

25 Kötelességszerűen is — amennyiben a rehabilitált közalkalmazott kora, egészségi állapota ezt lehetővé tette — elsősorban ezeknek az állásukba való visszahelyezéséről vagy elmaradt előreléptetésükről gondoskodtak. Ezen a körön túlmenően is több, korábban a magánszférában vagy a tudományos pályán tevékenykedő, egyébként antifasiszta, németellenes, demokratikus beállítottságú személy került a minisztériumokba. Ugyanakkor nem lehet azt állítani, hogy a már korábban is valamely tárcánál, de esetleg csak alacsonyabb besorolásba működött közalkalmazottak teljesen háttérbe szorultak volna az üresen maradt vagy megüresedett állások betöltésekor. Nem elsősorban a központi kormányszerveket érintő problémaként jelentkezett ugyan az 1937. december 31-e előtti határokon túlról visszatelepült vagy onnan menekült tisztviselők álláshoz juttatása, de természetesen ők is számba jöttek a minisztériumi új kinevezéseknél. 25