Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - Molnár András: "Még a tekintetével is vezényel!": Batthyány Lajos gróf az 1843/44-es országgyűlésen / 3–20. o.

szerint, s oly magyarázatát látom ismét a kir. felügyelési jognak, mely mellett nem maradhat épségben megyei rendszerünk" — jelentette ki ekkor Batthyány, majd így folytatta: „Nem mintha tagadnám egy megyei reform nagy s múlhatatlan szükségét, nem mintha nem éreztem volna én is már igazságtalanságát azon határozatoknak, melyekben a tömeg szenvedélye játszá fő szerepét; de tagadom, hogy polgári biztosítást nyújthasson oly rend, mely az alkotmányos szabadság romjain épül! Tagadom, hogy olyféle rendnek, mely csak alkotmányos szabadságunk mellett létezhet, fog még máskiben biztos támasza maradni, mihelyt mi magunk municipiumunkat többé annak nem valljuk; és azt állítom, hogy ámbár a közjólétnek gyümölcsét csak ott élvezhetni, hol minden egyén szabadságának egy részét a jó rend oltárára teszi le, mégis maga ellen hűtlen azon nemzet, mely rend utáni törekvésében nemzeti szabadság tőkéjéhez mer nyúlni!"

23 A rendek feliratát támogatta Batthyány szeptember 9-én is, mondván, hogy a protestánsok vallási zsarnokság alatt sínylődnek, mert „nem kisebb a zsarnokság ott, hol a más hitű arra kényszeríttetik, hogy ő az idegen hit dogmáit tartsa meg, mint ott, hol ő a maga dogmáinak gyakorlatában eddig volt". Szeptember 16-án, csatlakozva az alsótábla törvényjavaslatához, azt is a törvénybe kívánta vetetni, hogy „elnyomólag hatni nem kívánunk a görög nem egyesült vallásúakra nézve", szeptember 30-án pedig az unitáriusok bevett vallásgyakorlata mellett állt ki, mondván, hogy erről a részek visszacsatolásáról hozott törvény már rendelkezett, ne akadályozzák most az uralkodót a törvény végrehajtásában.

24 A vallási kérdések kapcsán 1843. szeptember 27-én mondta el Batthyány a legjelentősebb beszédét. Ebben kíméletlenül éles hangon bírálta mind a klérus, mind pedig a kormány eljárását. Kijelentései miatt a nádor azonnal rendreutasította, mondván: olyanokat hozott elő Batthyány, „melyekre nézve kívánatos lett volna, ha azok e helyen elő nem adattak volna"! Batthyány szerint ugyanis a magyar főpapság azért merte a vallási türelemről 1790-ben hozott törvényt megszegni, mert biztos reménnyel számíthatott rá, hogy „többet fog nyomni Bécsben az apostoli, mintem az alkotmányos királyság". A magyar főpapság — mondta Batthyány — „előbb keres magának cimborát, aztán pedig mentegeti tetteit, magyarázgatja a törvény szavait". A főpapok „nem szellemi függetlenségükben, hanem egy kormány bűntársaságával keresik igazolásukat", és nem merik őszintén megvallani, miszerint a klérus „az egyházi törvény kedvéért megszegte a polgárit". Nem sérelem-e — tette fel a kérdést Batthyány —, „ha placetumát [beleegyezését] adja a kormány egy oly brevének, mely hazai törvényeink ellenére akadályozhatja a vegyesházasságokat? [...] Ki-ki bírálja meg, mit várhatna az acatholikus egy ily kormánytól, mely [...] maholnap mindent kérdés alá vonhatna, s nem emlékezve annyi vérontásról, lábbal tapodhatna minden kötéseket, és egy országnak legszentebb törvényeit. Catholica sympathiájánál fogva szívesen megfeletkezett ismét a kormány arról, mikép álláspontjának nem szabad Magyarország irányában tisztán catholicusnak lenni, ha csak a spanyoloknak németalföldiek ellen elkövetett hibáiba nem akar esni!" E bonyolult ügy rendbe szedését nem reméli a mostani kormánytól — fejezte be beszédét Batthyány —, mert „ehhez minden tulajdoni hibáznak", így csak rosszallását kívánta kifejezni mind a papság, mind a kormány eljárása felett, ennél többet kérni nem akart, mert — mint mondta — „nem szeretek kérni attól, ki adni sem nem tud, sem nem akar".

25 E pesszimista várakozásban némiképp csalódnia kellett Batthyánynak, mert az országgyűlés —jóllehet valóban nyitva hagyott még egy sor kérdést, de — végül mégiscsak törvénybe iktatta a reverzálisok eltörlését, és lehetővé tette a szabad átmenetet, azaz a szabad vallásválasztást is. 9