Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 1. szám - KILÁTÓ - Rumschöttel, Hermann: A levéltáros mai feladatai és hivatásképe: széljegyzetek német szemszögből / 43–49. o.

mit. A községeknek, tehát a városoknak, nagyközségeknek stb. az alkotmány biztosítja a jogot, hogy a helyi közösség valamennyi ügyét a törvény szabta keretek között saját felelősséggel intézzék, azaz önkormányzati joggal rendelkeznek. Állami és közfeladatokat ezenkívül közvetve más önkormányzó testületek (pl. ipar- és kereskedelmi kamarák, ipartestületek, egyetemek) is végeznek. A tartományok levéltárügye a tartományi kulturális felségterület része, a községek és községi társulások levéltárügye pedig ezek saját hatáskörébe tartozik és az egyéb nem állami, de nyilvános köztestületek is maguk gondoskodnak saját levéltári anyagukról. A szövetségi és tartományi levéltári törvényekből az rajzolódik ki, hogy a nyilvános közszférát a Német Szövetségi Köztársaságban négy közlevéltári típus határozza meg: a Szövetség Levéltára, a tartományi levéltárak, az önkormányzati (városi, községi) levéltárak és a nyilvános köztestületek levéltárai, melyek hierarchikus, összefogó szervezeti keret és egységes jogalap nélkül egymás mellett helyezkednek el. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy a levéltári anyag fontos hányada az egyházak, a gazdasági vállalatok, a politikai pártok, a médiák, a nagy társadalmi egyesületek, a nemesség vagy más magánszemélyek által fenntartott levéltári intézményekben található. Ezek a levéltárak szövetségi és tartományi levéltári hatóságoktól teljesen független helyzetben vannak, csak marginálisan vonatkozik rájuk a szövetségi jellegű, nagyon korlátozott hatályú nemzeti levéltárvédelmi törvény és az egyes tartományok műemlékvédelmi törvénye. Á szövetség és a tartományok levéltári törvényei viszont meg sem említik ezeket a levéltártípusokat. Az említett levéltártípusok önállóságának és függetlenségének a következménye, hogy a levéltári alapfeladatok végrehajtása, a jogi keretek meghatározása és a levéltárosok képzése ill. továbbképzése terén stb. alapvetően eltérő utakat és módszereket lehet választani. Nincsenek átfogó törvények és rendelkezések, amelyek szabályoznák az iratképzők nyilvántartását, a selejtezést és iratátvételt, a rendezést és segédletekkel való ellátást, a levéltári kutatást, az őrzést és restaurálást, valamint a nem állami levéltári anyag fennmaradását biztosító feladatokat. Egyidejűleg azonban mégis kijelenthetjük, hogy Németország levéltárügye a sokféleség ellenére egységes képet mutat és különbségek csak kevéssé jelentkeznek. Központi irányító és felügyeleti hatóságok nélkül sikerült bizonyos mértékig azonos színvonalat biztosítani, a lényeges elemeket tekintve egységes levéltárosi hivatásképet kialakítani és általában hasonló jogi szabályozást elérni. A levéltári intézmények integrációs mechanizmusát elősegítő tényezők, amelyek következtében szoros együttműködést biztosító levéltári hálózatról beszélhetünk, a következők: — közös és egységes elvek szerint képeznek minden levéltárost a nyugatnémet levéltárosi iskolákban Marburgban és Münchenben éppúgy, mint a keleti levéltárosképző intézetekben Berlinben és Postdamban; — a koordináló funkciót egyrészt a szövetségi és a tartományi levéltári igazgatóságok vezetőinek állandó konferenciája, másrészt a német önkormányzati levéltárosok állandó konferenciája tölti be (a konferenciákat az intézményesített információcsere jellemzi); — a Német Levéltáros Szövetség tevékenysége, amely a különböző típusú levéltárakban alkalmazott levéltárosok szakmai szervezete; — az állami és nem állami, köz- és magánlevéltárosok közötti folyamatos kapcsolattartás a levéltárvédelem területén. A különböző levéltári törvények keletkezésének példáján mutatkozott meg, milyen ösztönző és hatékony befolyást fejthet ki az ilyen hálózatszerűén kiépülő és összekapcsolódó levéltári rendszer.

3 Véleményem szerint a levéltárak és levéltárosok legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy ebben a hálózatban 45